„A hazafias érzelmeket ott kell ügyesen használni, ahol a fentebb említett drogok nem elég elterjedtek, ahol nincs arany- és gyémántbányászat, sem olaj, sem tengerpart, sem rohadt sok vasérc a földben, de még csak normális órákat sem képesek a lakosok csinálni. Ilyenkor jön a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség és a szorongó nacionalizmus, mert ellenséges népek vesznek minket körül, minden pillanatban várható lerohanásunk, mindenki készüljön fel, viseljen kokárdát, esetleg járőrözzön a háza előtt, és ha mindez megvan, mindenki beöltözve, felfegyverkezve (nem túlságosan, nehogy aztán mást akarjon) áll mindenki izgatottan paranoid és hülye módjára, mint egy egyenetlen felületű kőkorong, akkor mehetünk lopni – mondják a politikusok, és tényleg.
A lakosság azon része tehát, amelyik nem lopott sokat, amíg szocializmus volt, illetve a szocialisták voltak uralmon, esetleg az MDF, de nem is fegyverkezik és énekel esténként hazafias műdalokat, az most vagy sürgősen és szisztematikusan lop (ők vannak kevesebben), vagy elégedetten nézi, hogy milyen nagyszerű lesz, amikor kiegyenlítődnek a mérleg serpenyői, és a nemzeti elkötelezettségű tolvajok pont olyan gazdagok lesznek, mint az internacionalisták. Ez örömmel tölti el szívét, a világ rendje elsődleges szempont életében.
Néhányan persze morognak.
Nem értik a mélyebb összefüggéseket, a magasabb szempontokat, mindig elégedetlenkednek. Ezeket nyikhaj terrorista tollforgatóknak nevezik, majd a későbbiekben pedig kidolgozzák a méltó és végső megoldást.”