Radiszoci

„Az elemzőnek nem feladata, hogy pikírt megjegyzéseket tegyen, ezért csak tisztán leíró módon jelzem: ez a produkció nagyon messze áll attól a képtől, amit az MSZP az elmúlt években kialakított – vagy engedett kialakítani - magáról. A szegények, elesettek, kétkezi munkások és reménytelen helyzetben lévők drámájának bemutatása, élethelyzeteiknek reprezentatív megjelenítése nem lenne természetidegen egy baloldali párttól, ám az elmúlt két évtizedében az utódpárt vezetői közül – talán a habitusa miatt ezt a szerepet jól alakító Horn Gyula kivételével – kevés politikuson állt igazán jól a munkásruha. Az alapvető kérdés mégsem az, hogy hiteles-e Gúr Nándor télikabátja és Nyakó István több napos szakálla (további képek itt találhatók).  Ez ugyanis elég egyértelmű: most nem az. A nagy kérdés az, hogy az MSZP – miként erre azért volt már néhány példa a magyar politikában – képes lesz-e kitartó munkával változtatni az imázsán, és előbb-utóbb hitelessé válni a középosztály fogalmába nem tartozó rétegek között.

Miközben ugyanis nem lehet nem észrevenni a hitelességi deficitet, arra is érdemes felfigyelni, hogy az MSZP tulajdonképpen arra mozdult, ahol reménye maradt megerősödni. S nem is csupán azért logikus lépés a »radiszoci« stratégia, mert ebben az időszakban – ahogy ezt a többi ellenzéki pártnál is látjuk – a parlamenti patkó ezen oldalán a megkülönböztethető identitás megtalálása, megerősítése a feladat, hanem azért is, mert a kormány politikája ezt a területet »jelölte ki« riválisának. Az egykulcsos adó és a középosztályt támogató politika mellett akkor erősödhet meg leginkább a baloldal, ha – jelenlegi szavazóinak megtartása mellett - képes a vesztesek tömeges megszólítására. Bár a szocialistáknak ehhez legalább akkora manővert kellene végrehajtaniuk, mint amikor a Fidesz a kilencvenes évek közepén liberálisból konzervatívvá változott, ha esetleg sikerrel járnak, a magyar politikában.”