Apokalipszis az ötödiken

„A tényt, hogy szemmel láthatóan a média sem tud mit kezdeni a helyzettel, jelzi, hogy vagy ironikusan eltúlozza a dolgot, és »világvégét« emleget, vagy pedig marad a száraz tényeknél és a kötvényhozamoknál. Nem tudom, melyik a jobb, de az a tény, hogy szeptemberben milyen karriert futott be Szalay-Berzeviczy Attila már említett írása a külföldi sajtóban, arra enged következtetni, hogy ez a tanácstalanság egyáltalán nem csak a magyar média jellemzője. Sőt a világvége és az apokalipszis iránti megszállottság sem csak nálunk észlelhető. A New York Times például már szeptemberben felhívta rá a figyelmet, hogy a jövő évi amerikai elnökválasztási kampány az apokalipszissel való paráztatás jegyében zajlik majd, és több szempontból is a harmincas évek gazdaságpolitikai csatározásait idézi.

Ha pedig ez nem lenne elég, a 2012-höz kapcsolódó számos közismert babona és/vagy jóslat csak erősíti a világvége-érzetet, és ezt semmi nem mutatja hűbben a szórakoztatóiparnál. Az apokalipszisről szóló filmeknek mindig is megvolt a keletjük, de talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ennyi apokaliptikus témájú film és tévésorozat sosem készült, mint az elmúlt egy-két évben. De mondhatnám ezt a videoklipekről is: Britney Spearsnek, Katy Perrynek és Beyoncénak is készült már ebben az évben világvége-klipje. Lassan már annyira trend lett ebből, hogy sokkal inkább az optimizmus jelenti az igazi művészi kihívást, az apokalipszist már köszönjük, épp elégszer láttuk.

Persze ezt a jelenséget is meg lehet racionálisan indokolni: a hidegháború utáni rövid megkönnyebbülés csak rövid ideig tartott, és egyszer már írtam róla, mi minden miatt lehetett és lehet most is rettegni, és hogy miért nem könnyű manapság derűlátónak lenni. Értelemszerűen minél jobban ki vagyunk szolgáltatva a civilizációs vívmányoknak, annál inkább rettegünk, mert már elfelejtettük, milyen lenne újra a 20. században élni.”