„Az idén kilencvenegy éve történt a trianoni békediktátum – 1920. június 4-i – hivatalos aláírása. A tavalyi országgyűlési választást követő – nyugodtan mondhatjuk: történelmi súlyú politikai változások pozitív üzeneteként ma már a nemzeti összetartozás vigasza is e soha nem felejthető gyásznapunkhoz tartozik. A nemzedékről nemzedékre öröklődő, lassan elhalványuló és egyszer majd végképp a régmúlt homályába vesző történelmi emlékezetnél vannak azonban időtállóbb, szilárd anyagokból és tartós használatra készült, múltidéző emlékeink: a régi épületek. Valamennyi, a Kárpát-medencében található régi építészeti műemlék: az Árpád-házi uralkodók idejéből származó falusi templom, román kori és gótikus székesegyház, szerzetesi rendház és kolostortemplom, középkori vár, reneszánsz és barokk stílusú kastély, város- és vármegyeháza, az előző századforduló szecessziós és magyaros stílusában készült iskola, valamint más köz- és magánépület a magyar építészeti örökség része.
Az elmúlt kilenc évtized tanulsága, hogy ezekről a Magyarország határain kívülre került, többnyire mostoha sorsra ítélt épületekkel is nekünk, az eredeti alkotóiknak és gazdáiknak kell törődnünk, nekünk kell gondoskodnunk a fennmaradásukról, a megőrzésükről az utókor számára. Ránk hárul ez a feladat is, a szegény csonka ország szintén megóvásra és felújításra váró műemlékein túl, hiszen az utódállamok költségvetéseiből – végül is érthetően! – számukra fontosabb célokra utalnak pénzt, mint a székelyföldi egyházak, erdélyi és felvidéki kastélyok, városok, templomok, kárpátaljai és dél-bácskai kolostorok renoválására.”