Az önzés hősei

„»Who is Ayn Rand?« Rand a világot egyszerű színekben látni kedvelők filozófusa/írónője. Ám e két megjelölés is tartalmaz nem kevés túlzást: Rand írónőnek huszadrangú, filozófusnak gyenge (még akkor is, ha magát az egyik legnagyobbnak tartotta). Filozófiai rendszere, az ún. "objektivizmus" nem mond többet, mint hogy az egyetlen érvényes etika a racionális önérdekkövetés, és ezt nem korlátozhatja semmi, a másik önérdekén kívüli mérce. Szimpla materializmus, még akkor is, ha jobboldalinak mondja magát; eredményében pedig nem különbözik sokban a másik materializmustól, csak itt a politikai vezetés egy racionális technokrata elitre lenne bízva, ahogy Whittaker Chambers, a Witness című antikommunista alapmű szerzője fogalmazott Rand egyik főművével kapcsolatban. Rand hősei amolyan nitzscheánus héroszok, akiket elnyomnak a gonosz, irigy, tehetségtelen tömegek. És valójában csak ez a két tábor létezik: a tehetségtelen, rosszakaratú emberek sokasága és a tehetséges, jó, önérdekkövető, racionális keveseké. A Randista »valósítsd meg önmagad« kultusz a Coelho-féle romantikus változat racionalista mása.

Rand személyes arroganciája tükröződik minden könyvében, az »én-tudom-a-tutit«, liberálisoktól ismert megmondás. Ayn Rand magára persze nagy, korszakalkotó filozófusként tekintett, ám tudjuk, hogy a nagy filozófusok más nagy filozófusokat is megihletnek - így tele van a világ platonistákkal, arisztoteliánusokkal és tomistákkal. Szegény Randnek viszont csak a nettó sátánista Anton LaVey-t sikerült megihletnie. Mindazonáltal populáris és nagy sikere van. Persze Rand »anti-kollektivista«, ám ez alapján Sztálint is szerethetnénk, amiért Hitler ellensége volt (mondjuk 1941-től). Márpedig nem szeretjük. Nem tagadhatjuk persze, hogy van rajongótábora (ahogy Sartre-nak is volt, talán komolyabb is). Sőt, mint látom, még külön lexikonja is van! De ennyire nem kell Randbe belemerülni, és jó szándékkal senkit sem buzdítanék arra, hogy több ezer oldalnyi ejnrendet elolvasson - már csak azért sem, mert a végén úgy járhat, mint szegény Barbrady őrmester.

Egy Rand ideológiáját/vallását követő delikvenstől persze nehezen várhatjuk el, hogy megértse a nagy önfeláldozások történeteit: legyen az Szókratészé, aki nem menekült el az ítélet elől, és tartotta magát daimónjához (azaz: lelkiismeretéhez), Jézus Krisztusé, aki mindannyiunk bűneiért szenvedett, vagy az őt követő vértanúk sokaságáé.”