„A magyarság még ma is rendkívülinek, hihetetlennek tarja, hogy uralomra került a saját hazájában? 1944. március 19-én megszállták a német csapatok Magyarországot és elvágták annak a függetlenségnek a köteleit, amelyet sok nehézség közben, sok hibával magának megteremtett a nemzet Horthy Miklós huszonöt éve alatt. Most pedig ezek a megszokásból eltűrt filozófusok és a sajtójuk azt állítják, a nemzeti függetlenséget nem szakította meg a német megszállás, tehát a deportálásért a magyarság és rendszere, a Horthy-rendszer is felelős. Tölgyessy, a paktum egyik aláírója is ezt állítja. Aztán egy másik előjelű megszállás következett, amely egy másik magyarellenes garnitúrát nevezett ki az ország élére, hogy most ezt szokjuk meg és amikor ezt ötvenhatban megszokás helyett elkergette a nép, újra rátelepítették. Apró változtatásokkal, a megszokást megkönnyítendő. A törpe kisebbség uralmának leghosszabb korszaka következett. A Kádár–Aczél-rendszer borzalmasan túlélte önmagát, mert borzalmasan megszokottá vált. Lassan kiderült, hogy éppen a léleknek van erre szüksége, az elfogadhatatlan megszokására. Könnyítenie kell a terhein.
Az alkotmányt ellenzők most a megszokásra építenek. Egykori privilégiumaikat helyezik a megszokás serpenyőibe. Adjátok meg nekünk, amit tegnap kényszerből megadtatok, mert az nekünk jár. Már nem akarják az egész hatalmat, mert látják, tudják, hogy azt egyhamar nem képesek visszaszerezni. Már csak a privilégiumaik megtűrését kérik. Maradjanak ők a filozófusi pénzosztás helyzetében, az ország dolgával meg kínlódjon más. Ne legyen elszámoltatás, ne legyen felelősségre vonás. Ezzel ők most beérik, igaz, közben felfordulás-szervezésben is gondolkodnak, de egy kicsit félnek is tőle. Mert, ha kitör valami, az velük szemben csak elsöprő és kegyetlen lehet. Jobb tehát, ha a többség kormánya adja és szavatolja nekik privilégiumaikat. A kormány tartsa fenn a megszokást, amely őket privilégiumaikban tartja meg. Erre mondták azt régen, hogy ügyes.”