A valóság dörömböl

„Az ember mindig azt hiszi, érti a világmindenség törvényeit, aztán ha bekopogtat ablakunkon a valóság, ámulunk. Ennek részben oka az is, hogy évszázadok óta – konkrétan a nagynak kikiáltott francia világfelfordulással kezdődően – utópiákhoz, (rém)álmokhoz, íróasztal mellől kiokoskodott mesékhez van szoktatva tudatunk. Liberalizmus, anarchizmus, kommunizmus, feminizmus, nemzeti és nemzetietlen szocializmus – egytől egyig az univerzum arcképének erőszakkal történő átpingálása, amit persze csak a városi ember nézegethet ideig-óráig kedvteléssel, a paraszt, az rögtön tudja, hogy baromság az egész. (Talán ezért is igyekszik minden haladó szellemű politikai tömörülés felszámolni a parasztságot.) Ám az emberi természet örök, és engem ez késztet mindig tisztelettel teljes ámuldozásra. Nem, az egyenlősdi természetesen nem működik – ezt már illene belátni, ha nem akarjuk, hogy múltunk és kultúránk eltűnjön a föld színéről –, de azért ha erőltetik is, és ezzel atomjaira bontják is a társadalmat, valahol mindig megmarad a legmélyén valami örök emberi. Ami túlél minden kataklizmát. (...)

Az élet megy tovább. És igen, Berlinben 1945. március végén még bélyeget adtak ki, és mindjárt első napi borítékot is nyomtattak hozzá! (Aki valaha is gyűjtött bélyeget, tudja, ez mit jelent). Igen, az emberi természet örök, megváltoztathatatlan, s a kisszerű megszokásokban mutatkozik meg leginkább, még ha modern, haladó szellemű ostobaságokkal próbálják is megváltoztatni. Van egyébként magyar példa is. Az Ez történt Budapesten című filmet ’44-ben rögzítették, amikor Pesten már elsötétítések voltak. Gondoljunk csak bele, bombázzák a várost, az utcán őrjáratoznak, és Rajnay Gábor a klasszikus békebeli félreértések szellemében komédiázik, mint a Hippolit, a lakáj boldog éveiben.”