„Nem volt még államfő ebben az országban, aki ennyire leszállította volna hivatala presztízsét, akiről ne tudná szinte mindenki, hogy azt tesznek vele, amit akarnak, arra használják föl, amire akarják. Hát hogyan másként fordulhatott volna elő, hogy a televíziós műsorokat ismertető lapokba, ahová különben az én ismereteim szerint három héttel korábban le kell adni a programot, ott szerepeljen Húsvét hétfőjének adásrendjében a közvetítés a Sándor Palotából: Schmitt Pál aláírja az új alkotmányt.
Hogy a Fidesz olykor már a látszatra sem ad, vagy: éppen csak a látszatra ad, azt megszoktuk, de hogy az elnöktől ily látványosan elvegyék az őt megillető jogokat, nos ez mindenképpen új vonása a magyar köztársaságnak. (Azért írtam kis kezdőbetűkkel, mert januártól úgy sincs többé ilyen.) Elvileg tűnődhetett volna tizenöt napig az alkotmányon, esetleg alaposan el is olvashatta volna, hátha második olvasatra nem találja már magyarnak, vagy nemzetinek, de nem tehette: a közszolgálati televízió szerkesztőinek szüksége volt húsvét hétfőre, egy műsorra és hosszas töprengés után úgy találták, hogy oda, erre az időpontra egy ünnepélyes államfői aláírás illenők.
De azért, bizonyára, figyelték a kezét, nehogy ráeressze az alkotmány szövegére is a schmittifyt. Tudják, azt a programot, amely minden szöveget átír. No nem tartalmilag, nyelvileg.
Persze lehet, hogy ezen az alkotmányon ez segített volna; elveszíti ugyan általa a magyarságát, de minden bizonnyal nemzeti lett volna.”