„Miért örök magyar ünnep március 15.? Mert benne a nemzeti érzés és a társadalmi-politikai igazságérzet állt össze 1848-ban egyetlen vitathatatlan igazsággá. Mert akkor szív és értelem párosult, hogy megszülethessen március idusának vértelen forradalma. Hosszú volt az érlelődés folyamata a magyar felvilágosodás kezdő lépéseitől a reformkor hatalmas szellemi és politikai erőfeszítésein át a forradalomig. Széchenyi, Wesselényi, Kölcsey, Vörösmarty munkásságán, a reformországgyűlések fiatalságának lelkesedésén át Petőfiék forradalmi megmozdulásáig.
A 19. század magyarsága, a nagy reformerek, és a forradalom nagyjai, reformpártiak és radikálisok együtt tették örök magyar ünneppé március 15-ét, mert szív és értelem, szellemi és erkölcsi nagyság bennük nem vált szét, és mert gondolatot és cselekvést akkor mindenkiben a nemzet jövőjéért való aggodalom és tenni akarás indított útjára, amíg remélni lehetett, reformokkal, amikor másként nem lehetett, forradalommal. És amikor elkövetkezett a szabadságharc, a honvédő háború, az is azért lehetett – és csak így lehetett – olyan hősies, a végsőkig kitartó a szentszövetség hatalmas túlerejével szemben, mert katonái, tisztjei és tábornokai egyszerre élték meg a szabadságért és a hazáért való önfeláldozás erkölcsi élményét, az igazságérzet emelkedettségét, lett légyen akármilyen is a származásuk. (...)
Most a pénz totális világuralma jött el, de készülődik már megint valami más, ami mégiscsak, ha nehezen, ha nyögvenyelősen is, de emlékeztet régi szándékokra.
Óvatos derűvel – minden mai nyomorúságunk ellenére – hinnünk kell, hogy a sorsunkból megint múlik rajtunk valami. Az örök magyar március örökséget hagyott, s ha nem hagyjuk veszni ezt az örökséget, még visszavehetjük az országot. Ideje lenne! Hiszen Petőfivel szólva: »Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy / Volt is, nem is a mienk az ország«. Tudjuk, így van ez ma is. Petőfi »A nemzethez« mégis biztatásul szólt ugyanitt: »…százados mulasztást, / Visszapótol egy hatalmas óra«. Igen, csak azt az egyetlen órát a jobbaknak meg kell érlelniük előbb, amint azt tették reformkori nagyjaink.”