„Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy szociális lázadásoknak, muzulmán vallási hátterű megmozdulásoknak vagy egy demokráciamozgalomnak vagyunk-e tanúi. Nyilvánvalóan mindháromnak. Azonban rögtön le szeretném szögezni: alapvetően a néptömegek politikai reformokat követelnek, vagyis leginkább demokratikus politikai megmozdulásokról beszélhetünk. Közismert, hogy az arab világban a lakosság jelentős része 35 évnél fiatalabb, ám az érintett országok gazdasága nem tudja ezt a réteget munkával ellátni. Ráadásul, mivel Észak-Afrikában relatíve fejlett az oktatási rendszer, képzett munkanélküli tömegről beszélhetünk. Mindez párosul az élelmiszerárak újabb keletű drasztikus emelkedésével (ami csak fokozódni fog az idei kínai és indiai aszálylyal).
Az is kétségtelen tény, hogy a tüntetéseken hangsúlyosan megjelentek a muzulmán alapon szerveződő és korábban betiltott szervezetek is. Mégis egyértelmű számomra, hogy az utcai megmozdulások gerincét egy új középosztályból kikerülő fiatalok alkotják, akik egy polgári demokrácia keretei közé illeszthető követeléseket fogalmaznak meg. Ráadásul feltűnő, hogy a megmozdulásokon háttérbe szorultak a Nyugat-ellenes szlogenek, az arab világ korábbi tömegdemonstrációinak elmaradhatatlan folklórjával ellentétben senki sem égetett amerikai vagy izraeli zászlókat. Mindez arra enged következtetni, hogy a mostani fejlemények a megfelelő sajátosságok megtartásával magukban hordozzák a demokratikus és polgári értékrend elterjedésének az újszerű lehetőségét az arab világban, hasonlóan Közép- és Kelet-Európa 1989–1990-es rendszerváltozásaihoz. Ez a tény különös felelősséget ró ránk, magyarokra is.”