„Alapvető különbség Schmitt és Göncz között, hogy utóbbi mindig önmagát adta, leplezetlenül. Sosem lépett ki az Árpi bácsi szerepből. Ezért aztán nem bukhatott meg. Nem úgy Schmitt Pál, aki nem látszik bízni nagyon is attraktív életútjában, amit felesleges újraalkotni vagy új elemekkel kiegészíteni (lásd nyelvvédelmi vállalás), és olyan elnöki ideának megfelelni, aminek senki sem tudna.
Másrészt a mai elnök emberei közül némelyek nem csak arra nem elég ügyesek?, erősek?, tapasztaltak? rafináltak?, hogy megóvják vezetőjüket saját rossz elképzeléseitől, de még a maguk felkészületlenségével is súlyos terhet jelentenek számára.
A szilveszteri beszéd például önmagában megkérdőjelezheti az elnöki üzenet komolyságát, merthogy a palotajárás közben a néző csak a mondandóra nem figyelhetett. A szöveg helyesírási hibákkal tarkított, slendrián közzététele pedig egyenesen cikiszámba ment. Hogy provokációra ne is gondoljunk.
Az elnöknek hivatala komolyságának megőrzéséhez rendet kellene vágnia emberei között. Csak hogy mindenki értse, mit kíván a hely szelleme.
És Schmittnek érdemes lenne visszatérnie önmagához. Épp ő ne tudná, mi a siker receptje? Ahogy Yehudi Menuhin hegedűművész nem ment asztalhoz, nehogy felsüljön, úgy a mégoly híres cigányprímás sem engedi, hogy kottából játszassák.”