„A rendszerváltás óta nem az egyéni szabadságunkról és felelősségünkről, a pénzünkről, a közös jövőnkről szól a tb-vita, hanem szocpol szakértők által előadott álszolidáris elvárásokról, tőkeellenes előítéletekről, minden magánmegoldás éles elutasításáról, az állami szupremácia megkérdőjelezhetetlenségéről.
Nem a Fidesz, nem is Thürmerék, hanem leginkább az ún. szociális szakma, élén Ferge Zsuzsával, ellenezte a kilencvenes évek második felében még azt a kis nyugdíjmagánosítást is, ami végül - az akkori PM tervének megfelelően - megvalósult. Személyes hitelükkel álltak ki mélyen kollektivista (al)rendszerek védelme mellett, természetesen folyamatosan a »szolidaritásra«, a »legelesettebbekre«, a »legszegényebbekre« az idősek biztonságára hivatkozva, még azt a hazugságot is elővették, hogy "az örökölhetőség a közösségi rendszerben bőkezűbb és biztonságosabb".
Az egész nyugdíj- és tb-vita a szocpol szakértők technokrata zsargonjában zajlott, miközben Gere Ádámon kívül alig akadt valaki, aki - morális alapon megvédve a piaci választás szabadságát - érthetően elmondta volna: valójában a személyes jövőnkről, gyermekeinkről, egyéni vagyonukról és szabadságukról van szó. Nem csoda, hogy a többség úgy érzi, nincs köze a vitához, azt sem tudja, mi az a járulék és azt melyik kasszában tartja. Csak így, ezzel a fentről generált közönnyel vált lehetővé az, hogy egy »konzervatív« kormány most simán lenyúlhatja a pénzünket és mindenkit visszakényszeríthet az állami kényszerszolidaritásba.
Egy olyan rendszerbe, amely csak állandó adóemeléssel, gazdasági hanyatlással fenntartható, és amelynek későbbi hozamát ma hogyan is tudnák garantálni? Egy olyan rendszerbe, amely nem más, mint egy politikai alkukkal tarkított Ponzi- vagy Madoff-modell, amely ugyan évtizedekig is elműködik, amíg az újabb és újabb tagok pénzeiből kifizetik a korábbiakat, de mi van, ha elfogynak az új belépők? Akkor bukta van, éspedig gigabukta.”