„Ha hinni lehet a papíroknak, akkor Heltai Péter igen lelkesen végezte megbízatását: ott fülelt a kolozsvári bulikban, jelentett szegedi egyetemistákról, megpróbálta behálózni diáktársait, neves erdélyi magyar értelmiségieket, ellenzékieket, sőt, a külföldre kényszerített Tamás Gáspár Miklóst, Szőcs Gézát és másokat is. Most azt állítja, a román titkosszolgálat megzsarolta őt. Ismerjük ezt a lemezt. Persze amikor utólag kibukkan az igazság, akkor mindenkit megzsaroltak… Önként és dalolva, anyagi ellenszolgáltatásért, hatalomért, állásért senki nem működött együtt a rezsimmel…
Európa legpokolibb diktatúrájában mit is tehetett volna szegény, sóhajtanak azok, akik mindenképpen mentőövet dobnának a román kommunizmus kiszolgálójának. Mit is, mit is… Például közölhette volna a megfigyeltekkel, hogy nézzétek, ez és ez történt, maradjon köztünk, a Securitate arra kényszerít, hogy írjak rólatok, de nyugodjatok meg, semmilyen terhelő adat nem lesz azokban az iratokban. Vagy előállhatott volna önként immáron a magyarországi akolmelegben: bocsásson meg a világ, de otthon együttműködtem a Securitatéval… Ha így is kellek, szívesen építem veletek az országotokat, leszek televíziós, kommunikátor és nagy emberek bizalmasa. Ezt azonban Heltai elmulasztotta, és nyilván nem feledékenységből, hanem sunyi számításból: bízott abban, hogy erdélyi besúgásaira soha nem derül fény. (...)
Heltai Péter minden jel szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Magyar Köztársaságra. Ha hentesként dolgozna Vácon, a kutyát sem érdekelné, kit és hogyan árult el Kolozsváron. Miután azonban a román titkosszolgálat továbbra is létezik, és ő változatlanul igen fontos ember, afféle kémelhárítási egyszeregy, hogy viselt dolgait igencsak fel kellene deríteni. Csak hogy ne érjenek bennünket meglepetések 2010-ben. Hogy Heltai ne legyen mindenki Mucuskája…”