Kádár és a pap

„Tény, hogy Horn emelkedett a legmagasabbra a régi káderek közül. Sőt annál is tovább. Nem tudni, hogyan esett, de végül is ő »privatizálta« a régi párt elit tagjai közül a határnyitást, a németek pedig hittek neki. Ez nemcsak azt jelenti, hogy lelkesen és áldozatosan támogatták például Cölöpök című könyvének megjelenését és nyugati terjesztését, de egy rossz szót sem szóltak akkor, amikor Horn a miniszterelnöki székbe huppant 1994-ben. Pedig nagyon is jól ismerték 1956-os múltját. Még azt is meg tudták volna mondani, hogy hányas pufajkát hordott… (...)

Németh Miklós, szintén az egykori elit tagja, Magyarország egykori miniszterelnöke most azt állította a Hamvas Béla Asztaltársaság rendezvényén, hogy Hornnak semmi köze sem volt a határnyitáshoz. Nem volt benne abban a szűk csapatban, amely ezt lezongorázta. Persze hogy nem. Hiába hetvenkedett Horn, csak a naiv Nyugat hihette el, hogy Magyarország, közelebbről pedig Horn Gyula a megfelelő moszkvai engedély és koordináció nélkül megnyithatta a keletnémet menekültek előtt saját határát. Nemcsak a Vörös Hadsereg állomásozott még itt az országban, de egy igen felkészült KGB rezidentúra is. (...)

Egyébként tisztelet a kivételnek, de olyan, mintha álomba szenderültek volna a történészeink. Vagy a félelem bénítja a kutatókedvüket még húsz évvel a rendszerváltás után is? Vagy élnek még a kartonos emberek, és élnek a rendszer maradványai is, amelyek takargatják őket?”