A nyolcadik

„Ha áttekintjük az eddigi alkotmánymódosításokat, akkor azt láthatjuk, hogy azok többsége a kormányzó erők aktuális politikai céljait szolgálta. Nem rendszerátalakító, valamilyen stratégia mentén formálódó, koncepcióba rendezhető szándékot látunk mögöttük, hanem egyszerűen a hatalomgyakorlást megkönnyítő, az ellensúlyokat gyengítő, a hatalmi helyzetet megszilárdító napi politikai érdekeket (természetesen ez is lehet stratégia, de inkább egy stratégia eszközének, semmint céljának tekinthető). (...)

Mindez azonban, fontos megismételni, nem diktatúrát jelent. Amíg a szabad részvétel, a szabad versengés és a szabad nyilvánosság garanciáihoz nem nyúl a kormánytöbbség, legfeljebb konzervativizmusa és hitelessége vonható kétségbe, demokratikus elkötelezettsége nem. Alkotmányozó többséggel rendelkezve megváltoztatni a választási rendszert, intézményeket átalakítani, új szabályokat hozni nem jelenti ugyanazt, mint betiltani a politikai ellenfeleket, ellehetetleníteni a sajtót, korlátozni a választójogot. Nem a Fidesz felelősségét akarom ezekkel a mondatokkal csökkenteni, ne feledjük, mostani döntéseikkel nekik úgyis el kell majd számolniuk a választók és az utókor előtt. Az alkotmánymódosításokról, az új alkotmány elfogadásáról szóló vita kapcsán azonban fontos lenne tisztázni, hogy nincs semleges intézmény, nincs semleges eljárás. A szabályok mindig valakiket kedvezőbb, másokat kedvezőtlenebb helyzetekbe hoznak, s ha valakinek törvényes (!) lehetősége van ezek módosítására, nem érdemes meglepődni, ha mindent meg is tesz a helyzetének javítására. A választók pedig majd eldöntik, hogy mindezt alkotásnak vagy gátlástalanságnak gondolják-e inkább.”