„Téved, aki azt állítja: hazánkban lámpással kell felkutatni az olyan, közszolgának alkalmas illetőt, aki nem pártkatona. Magyarországon a pártok taglétszáma összesen nem tesz ki pár százezer főt. De még ha a tágabb holdudvart, a szekértáborokat is belevesszük, akkor is csak a felnőtt lakosság kb. egytizede az, mely rendszeresen és szervezetten politizál. A többiek, a köz-és magánszektorban dolgozó sok százezer (vagy inkább több millió) polgártársunk úgy van a politikával, mint a »maga módján« vallásos átlagember az egyházakkal. Mindig elmegy szavazni (hol ide, hol oda), de nem fog betérni egyik »pártfelekezetbe« sem. A politika nem foglalkoztatja annyira, hogy kategorikusan lekösse magát ideológiailag valahová.
Miért nem e szakemberek közül választ a politikai elit, így a jelenlegi kormánypárt? Azért, mert a régi-új kormányzó elitnek hiányzik az önbizalma, kevés a szalonképes, hiteles, működő hagyomány, melyekhez visszanyúlhatna. Attól tart, hogy a »túlságosan független, túlságosan szabadjára engedett« intézmények az ő jogosítványait fenyegetik, a mozgásterét nyirbálják, bírálataikkal az ellenzék propagandáját szolgálják. Igyekszik hát neki hű politikai vazallusok kinevezésével »háziasítani«, beidomítani őket. Úgy érzi, történelmi küldetése van, és a hivatáselvű autonómiát szakmai mázzal álcázott politikai cselszövésként, rebellióként tudja be.”