„A Bűn és Büntetlenség c. filmben van egy jelenet, amely talán kulcsa a most már 89 éves aggastyán gondolkodásmódjának. A két alkotó-riporter, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina, Biszku budai lakásába érkezvén őszinte beismerő vallomást tesznek: elmondják, hogy a film elkészülte érdekében becsapták a veteránt, falubélieknek tüntették fel magukat. Ők hozták össze a „Béla bácsit” ünneplő találkozót szülőfalujában, Márokpapin. Minden színjáték volt. A néző kíváncsian várja, mindezt hogy fogadja a felültetett. Dührohamot kap? Látványosan kidobja a két füllentőt? Hát, nem ez történt. Biszku csendesen és nyugodtan megjegyzi, „hát ez hiba volt”. Nem jön indulatba, sőt hajlandó a további párbeszédre, mintha mi sem történt volna. Elvei vezérlik.
Más kérdés, hogy semmi meglepőt nem tudnak kihúzni Biszkuból a riporterek, akik egyre kétségbeesettebben vallatják. Mindenképpen valami bocsánatkérést, beismerő vallomást akannak kisajtolni az öregből, hiába. Pedig mindent megtesz Novák és Skrabski, provokálják, igyekeznek sarokba szorítani, emlékeztetik az 1957-61 között belügyminiszterként ténykedő férfit az áldozatokra, a tönkretett életekre. Biszku hol visszatámad, hol kitérő választ ad, hol másra válaszol, de mindig megtalálja a menekülési útvonalat, zárt világképét nem engedi feltörni. Mintha egy vallásos embert akarnának arról meggyőzni, hogy nincs Isten. Nagy Imre bűnös volt, ellenforradalom volt, 3000 kommunistát kivégeztek, most itt a kapitalizmus – amit ő sohasem hitt volna – és az emberek szenvednek.”