Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
A témával még egyáltalán foglalkozó nyilvánosságban leginkább három kérdés kapcsán érvelnek pro és kontra zakós bácsik.
„Az alkotmányosság és a parlamentarizmus határait feszegeti és a független intézményeket darálja egészen apróra? Esetleg a nem is annyira leplezett tekintélyelvűség settenkedik körülöttünk fertelmességét alig takaró malaclopó köpönyegében?(...)
Az első szabadon választott köztársasági elnök az SZDSZ országos tanácsából került székébe, az őt kedvelőknek ez nem okozott gondot. De még politikai ellenfelei sem gondolták, hogy korábbi szerepvállalása miatt ne képviselné egész Magyarországot. Amiképpen Mádl Ferencnél sem merült fel komoly kritika csak azért, mert a jogászprofesszor az Antall- és Boros-kormány tagja volt.
Egy fokkal megalapozottabbnak tűnik az alkotmánybírók választásával kapcsolatos kritika. Eddig ugyanis egy paritásos parlamenti bizottság tett javaslatot, majd az Országgyűlés választotta meg a jelölteket kétharmados többséggel. Azaz a frakciók együttműködésre ítéltettek, de ez a gyakorlat - kölcsönös bizalmatlanság miatt - kínosan elhúzódó jelölési folyamatot és állandó létszámgondokat eredményezett. Ha maradt volna a jelenlegi szabályozás, az ellenzék ugyan megakadályozhatja a Fidesz által támogatott jogászok jelölését, de nem lett volna elég ereje saját embereinek megválasztására.”