„A mai napot egy tíz évvel ezelőtt folytatott országgyűlési vita tette a fakultatív visszatekintés emléknapjává, hatmillió testvérünk ördögi elpusztításának s köztük hatszázezer magyar honfitársunk fájdalmas és pótolhatatlan elvesztése feletti gyász alkalmává. Az akkori parlament elé az a javaslat került, hogy állítsunk emléket a holokauszt áldozatainak. Ebből azonban erős jobboldali nyomásra a kommunizmus áldozataira való emlékezés országgyűlési határozata született meg, és egy ajánlás, miszerint a mindenkori oktatási miniszter elrendelheti, hogy az iskolákban lehetőséget teremtsenek ezen a napon a holokauszt áldozataira való megemlékezésre is.
Csak helyeselni tudom az ilyen irányú törvényalkotói szándékot. Sajnálom ugyanakkor, hogy ezt a régen várt erkölcsi kötelezettséget megerőtlenítette az akkori többségi szándék a maga kétarcúságával. Az egyik kifogásom, hogy a kommunizmus mintegy 3000 áldozatára minden évben (februárban) emlékezik a magyar parlament. A holokauszt 600 000 áldozata előtt egyetlenegyszer, 2004 áprilisában hajtott fejet az Országgyűlés, s 2000-ben a nemzeti kerettantervben az akkori oktatási miniszter engedélyezte a holokausztra való megemlékezés fakultatív iskolai megtartását. Ugyanez a tendencia érvényesült az önkényuralmi jelképek viselésének tilalmát megfogalmazó jogszabály esetében is, amikor a horogkereszt mellett a vörös csillag viselését, feltüntetését is megtiltották. (Büntetés tudtommal eddig csak a vörös csillag viselése okán született, pedig lényegesen többször jelent meg nyilvánosan – egyéb szégyenteljes múltunkra emlékeztető zászlók, jelek mellett – a rettenetes kampós kereszt.)
Az antiszemiták felé tett, politikai számításból gyakorolt, elhibázott, felelőtlen, sőt bűnös gesztusnak kell tekintenünk a kommunizmus bűnei nagyságának a hitleri népirtás fölé helyezését. A népek történelme során az ilyen és olyan hitűek, bőrszínűek, nyelvűek közötti engesztelhetetlen ellentéteknek ártatlan emberek milliói estek áldozatul az elmúlt évezredekben. Ipari, technológiai módszerekkel, a halál gyárába azonban, a vasút teherfuvarozási kapacitását igénybe véve csupán egyetlen népet szállítottak milliószámra értéktelen nyersanyagként kohókba: az európai (s közte a magyar) zsidóságot. Ez teszi a holokausztot egyedivé és különlegessé, s ez kötelez bennünket arra, hogy a soa áldozataira külön, más áldozatoktól elkülönítetten emlékezzünk.”