„Ha tehát a Fidesz most két erő között érzi magát, azt csak a saját rövidlátásának, sőt: a kézenfekvő történelmi tapasztalatok felelőtlen negligálásának köszönheti. Mert az igazi, kemény szélsőjobbos alakulatokat – amelyek a neonáci, rasszista eszmevilágot ötvözik a nemzetieskedő demagógiával – az európai konzervatív pártok soha és sehol nem tudták, s ami a legfontosabb: nem is akarták domesztikálni. Ellenkezőleg. Határozottan lezárnak előttük, és egyértelművé teszik, hogy semmiféle közösséget nem vállalnak velük.
Ám a magát a lehető legszélesebb spektrumban elképzelt jobboldalnak éppen erre volt szüksége. A Jó és a Gonosz küzdelmére. Orbán Viktor aktuális Szent Györgyként akart harcolni a sárkánnyal, mert ennek a „festői” képnek olyan kohéziós képességet tulajdonított, amely alkalmas a Fidesz egyre elegyesebbé váló szavazótáborának összetartására. Az orbáni politika soha nem akart lemondani a szélsőségesek megtartásáról. Inkább két választáson is vállalta a nekik tetsző retorikával együttjáró kockázatot – s végül a vereséget –, csak hogy ne veszítse el még az ultraradikálisok támogatását sem.”
Mészáros Tamás: Baráti tűz (168 Óra)