„Úgy gondolom: nincs az a lényeglátó, árnyalt, kellő meggyőző erővel bíró baloldali publicisztika, amely jobban tudná jellemezni a tollharcosok Széles-csapatát, mint ők maguk, amikor önfeledten kifecsegik, hogy miről ábrándoznak, mire készülnek, kikre vadásznak, kiket tennének tönkre, kiket húznának föl egy-egy fára és tennének közszemlére az Andrássy úton.
(...)
Gondolkozzunk. Azon például: hova jutunk majd, ha a demokrácia – saját szabályainak eleget téve – beengedi, sőt besegíti a parlamentbe az antidemokratákat? Milyen következményekkel kell számolnunk, ha a tolerancia teret ad az intoleranciának? Mi lesz akkor, ha az amúgy is deformált közéleti vitában fontos szerephez jutnak majd az ökölrázó új hangadók? Ha rázendítenek a cigányozásra, a zsidózásra, az idegenszívűségre, a bolsilibsizésre, a gyarmatosító uniózásra, netán a Szálasi-indulóra? Talán nem tévedek, ha úgy gondolom: elhűlve nézi majd őket a parlamenti patkó mindkét oldala.”