A magyar edző szerint külföldi kollégái már attól jónak számítanak, ha vonattal átutaznak Németországon (VIDEÓ)

2025. január 10. 12:29

Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a jelenleg Cipruson dolgozó egykori válogatott labdarúgó, Horváth Ferenc, aki egy interjúban többek között arról beszélt, hogy „zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket”.

2025. január 10. 12:29
null

A szókimondó nyilatkozatairól ismert, egykori 32-szeres válogatott támadóból lett labdarúgóedző, Horváth Ferenc ezúttal sem hazudtolta meg önmagát... Az 51 éves szakvezető jelenleg egy ciprusi utánpótláscsapatnál dolgozik, de a téli szünetet kihasználva hazatért, és interjút adott az M4 Sportnak. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ebben elmondta, hogy bár Ciprus nagy szerelme, de mégis minden Magyarországhoz köti: a gyerekei és a feleségének a családja is itt van, ezért sok olyan összetevő van, ami miatt vissza akarnak jönni. „Hiányzik nekem is, hogy itthon legyek, hiányzik a foci is, így nyáron hazajövünk.” Hozzátette: Nagyon élvezi a munkát, amely teljesen más, mintha magyar gyerekekkel foglalkozna. 

Más a mentalitás, nem veszik annyira komolyan az egészet. Nagyon erős érzelmi megnyilvánulások vannak, ha nyerünk, ha veszítünk, akkor is sír valaki

– magyarázta. 

Horváth tudja, hogy nincs benne a hazai körforgásban, de majd ha ismét nálunk fog élni, megemlíti, hogy szívesen dolgozna valahol. „Vannak más terveim is: jó lenne támadókkal foglalkozni egyéni képzés keretében. Abban is gondolkodom, hogy ilyen irányba megyek el, de a lényeg, hogy a labda pattogjon valahol” – jegyezte meg, kiegészítve azzal: ha megtalálja valami, áll elébe: „Készen vagyok és éhes is vagyok.” Szerinte sok tapasztalata van, és egyébként sem tartja magát sikertelen edzőnek.

A külföldi edzők már attól jók, ha vonattal átutaznak Németországon

Az egyik legerősebb mondata az volt, amikor a külföldi edzők magyarországi szerepvállalásáról beszélt. 

„Ha valaki átutazott vonattal Németországon, akkor az már biztos, hogy jó. Vannak tehetséges magyar edzők, akik megütik ezt a szintet. Vagy akkor úgy kell tanítani minket, hogy megüssük ezt a szintet. Itt képeznek minket és nekik nem kellünk”

– fejtette ki, kiemelve: leginkább az nem tetszik neki, hogy „zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket”.

Megemlítette többek között azt is, hogy találkozott olyan klubtulajdonossal, aki bele akart szólni a csapat összeállításába, de 14 mezőnyjátékost tett be a kezdőbe.

Majdnem bűnöző lett, a foci mentette meg

Kitért a Videotonnál eltöltött időszakára is, amelynél játékosként, majd edzőként is megfordult és Magyar Kupát is nyert, de szót ejtett egykori ferencvárosi éveiről is: „A Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm”.

Legnagyobb csalódásként a Budapest Honvédnál eltöltött periódust emelte ki. Úgy érzi, nem csinált ő a kispestieknél annyira rosszat. „Benntartottam a Honvédot, ami a legnagyobb dolog, amit valaha az edzői pályámon csináltam. Nem voltunk kieső helyen egy pillanatig sem. Amit a szurkolóktól kaptam, azt nem éreztem jogosnak. Kicsit kifilézett a honvédos időszak, nehéz volt ebből felállni” – vallotta be Horváth Ferenc. 

Felidézte azt is, hogy gyerekkorában anyukája étolajat öntött a tányérba, amit kenyérrel tunkoltak ki, és az volt az ebédjük. 

„Kevés választott el attól, hogy ne legyek bűnöző, a foci mentett meg.

Ott nőttem fel, nekem ott vannak a gyökereim. Nem mondom, hogy honvédos vagyok, de amikor odakerültem edzőként, az fantasztikus volt.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2025. január 10. 16:01
az ilyen "szakembereket" mint te,persze,hogy zsigeri szinten elutasítsák
Reszelő Aladár
2025. január 10. 15:37
Amikor a magyar utánpótlás-képzést kifázzuk, mert nem termel ki évente 2-3 Szoboszlai szintű tehetséget, akkor valójában a gyerekeket szidjuk, mert a többségük nem olyan csóró, hogy az a foci jelentse az egyetlen lehetőséget az életben, vagy a korszellemet, hogy a gyereket nem érdekli semmi más a telefon, a konzol és a PC nyomkodásán kívül? Esetleg meg szabad említeni, az őket felkészítő/fel nem készítő edzők felelősségét? Hogy magyar edző Dárdain kívül évtizedek óta nem kapott topligás kispadot? De legyünk pozitívak! Nálam a Dzsudzsák féle volt az első generáció '86 óta, akiknél a top 5 jelzőben nincs benne a "szégyen" szó. Sőt, tavaly volt 20 éves a mélypont a Magyar-Észt 0-1 meccs a 540 nézőjével. Idén lesz 10 éves az olsói csoda, amikortól talán látványosabban elindultunk felfelé. Sajnos nem kizárt, hogy a következő tehetséges magyar edző gárdát a mostani fiatalok fogják alkotni.
zsocc44
2025. január 10. 15:28
A Honvéd után egy ciprusi utánpótlás csapat… még csak nem is egy osztrák… a magyar edzők “eredményeit” jól mutatja a válogatott szereplése… most olasz, de csak egy hangyányival jobb. Az örökös majdnem sikerült…
lájkbajnok
2025. január 10. 15:07
„Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!