Hogy lehet az olimpiai közvetítéshez ennyi f@szt megtalálni?

2024. augusztus 10. 07:09

Nem verte ki a szemét ennek a szerencsétlen riporternek, hogy a piros-fehér-zöld után ez a zseniális, magyar kislány egy furcsa színű zászlóval ünnepel?

2024. augusztus 10. 07:09
null
Havas Henrik
Havas Henrik
Facebook

Nyitókép: Havas Henrik Facebook-oldala

MÁRTON VIVIANÁRA BÜSZKÉK VAGYUNK, DE A MAGYAR KOMMENTÁTOR NEM TUDJA, HOGY MIÉRT BÜSZKE ARRA, HOGY SPANYOLORSZÁGBAN SZÜLETETT

Hála istennek, néztem a taekwondós Márton Viviana olimpiai döntőjét. Bevallom, ehhez a sportághoz tök hülye vagyok. Nagyjából kilogikáztam, hogy lehet ütni, de az igazán menő a fejrúgás. A 18 éves magyar lány leradírozta szerb ellenfelét, megnyerte az első és a második menetet, aztán amikor győzött, az edzőjével körberohangált egy piros-fehér-zöld zászlóval. Ami a kommentátort illeti, tőle szinte semmit nem tudtam meg a szabályokról, de a teteje az, hogy amikor a lányunk körberohangált a piros-fehér-zöld zászlóval, felkapott egy másik zászlót, és azzal is ünnepelt, a magyar kommentátor meg se nyekkent.

Szerintem 100 magyar nézőből 99-nek fogalma nem volt, hogy a magyar zászló után miért ünnepelt egy másikkal. Na most tényleg az az igazság, hogy nekem fogalmam nem volt, hogy ez a lány Tenerifén született, nyilván magyar apától és anyától, mellesleg az Újpest igazolt sportolója. Na de az, hogy a magyar aranyérmes a nemzeti lobogó után felkap egy másik zászlót, az azért egy normális kommentátornál megért volna néhány szót. Nem azért, mert az unokáim Tenerifén nőttek fel, és nem azért, mert van ott egy házam, de azt azért sejtettem, hogy ez a 18 éves magyar lány joggal érezte úgy, hogy tartozik a szülőhazájának, ezért lengette boldogan a Kanári-szigetek (Tenerife) zászlaját, ami egyébként fehér-kék-sárga színű, és a közepén egy címer látható.

Nagyon komolyan kérdezem: hogy lehet az olimpiai közvetítéshez ennyi f@szt megtalálni? Nem verte ki a szemét ennek a szerencsétlen riporternek, hogy a piros-fehér-zöld után ez a zseniális, magyar kislány egy furcsa színű zászlóval ünnepel? Na igen, a Szajna szaros. (Ágnes: »Derüljön már ki, hogy a Tanár Úr nem az Eurosportot, hanem sajnálatos módon, az MTVA-t nézte!«)”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. augusztus 12. 11:55
csapláros 2024. augusztus 10. 07:47 Ennek a méltatlankodó faszkalapnak abban igaza lehet ugyan, hogy a riporter VALÓBAN nem magyarázta meg a MÁSIK zászló jelentését. " hát tényleg, valaki bevisz valami zászlót, és akkor a riporternek kötelessége elmagyarázni, hogy miféle zászló ez. Havas elvtárs szerintem tudja, csak ő azt nem tudja, hogy a magyar zászló mit jelent.
catalina11
2024. augusztus 12. 06:50
wadcutter 2024. augusztus 10. 07:19 • Szerkesztve Az a kislány büszke arra, ahol született, de mégis magyarnak érzi magát. Henrik te meg nem vagy büszke a szülőhazádra és nem érzed magad magyarnak. Mi a f,szért nem húzol már el innen?" "A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége." Ezt nem Havas Henrik mondta, hanem Tamási Áron..
catalina11
2024. augusztus 11. 22:17
Havas bele akart fingani a nulláslisztbe, és lefosta bokáját..
tapir32
2024. augusztus 11. 14:04
Az M4-en elmondták! Azt is, hogy miért. Havas a kispöcs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!