Csak Csipes Tamara maradt tokiói bajnok női kajaknégyesünkből hírmondónak, erre jutott az új csapat Párizsban

2024. augusztus 08. 13:43

Az előző három olimpián Magyarország nyerte a női K4 500 métert, a mindháromban szerepet kulcsszerepet vállaló Kozák Danuta ezúttal nem jutott ki.

2024. augusztus 08. 13:43
null
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: Mediawork/Csudai Sándor

***

Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi (azóta a férje nevét viselő Hadvina) Dóra szakadó esőben hatalmas hajrát kivágva végzett az élen 2021-ben a tokiói olimpia női kajaknégyes versenyének döntőjében. Azóta történt egy s más( belharc, válogató, elválás, üzengetés, dráma), s végül csupán a négyessel kétszeres ötkarikás aranyérmes Csipes Tamara maradt meg az egységből, amelyet édesapja, Csipes Ferenc készített fel Párizsra is. Az új formációba kizárólag olyan versenyzők kerültek be, akik a honvédos mester- és sikeredző tanítványai: Pupp Noémi, Fojt Sára és a korábban a számban felnőtt világbajnok Gazsó Alida Dóra. 

A döntőbe jutást az első pályával biztosította az egyébként júniusban Európa-bajnokságot nyert csapat, amely a németek mögé gyengébb rajt után jó finissel másodikként ért a célba előfutamában. A csütörtöki döntő előtt így nem kellett elődöntőt menniük a lányoknak, akik minden erejüket a döntőre tartalékolhatták. Már amennyire az előző napi egyes után (Csipes és Gazsó egy futamot menve lépett tovább) lehetett...

Az ötös pályán az új-zélandiak, a hatoson a mieink rajtoltak - rosszul. 

Féltávnál a negyedik helyre zárkóztak fel Csipes Tamaráék, akik még rátettek egy lapáttal. Carrigntonék utolérésére nem volt esélyük, nyert új-zéland, a németeket szorongattuk, végül a harmadik helyre futott be a magyar hajó! 

Az új-zélandiaktól 73-, a németektől 31 századmásodperccel maradtunk el, a negyedik lengyeleket 24 századdal, azaz nem sokkal utasítottuk magunk mögé. 

Az előzmények és az erőviszonyok ismeretében szépen csillogó bronzérmet szerzett a magyar női kajaknégyes.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paracelsus-2
2024. augusztus 08. 16:47
Éppen ezért a bronzért aljaskodott, mocskolódott és hazudozott a tetves Kozák. Egyéniben már semmire nem képes, de a szottyadt seggét még bevitette volna másokkal a célba. Jól jött volna még néhány fillérke az életjáradékhoz. Sunyi patkány!
Hangillat
2024. augusztus 08. 16:38
Mindenki vérmérséklete szerint! Szép volt, lány(ok)!
ThunderDan
2024. augusztus 08. 15:57
Az itt bőszen danutázóknak van a leghalványabb segédfogalmuk arról, milyen formát mutatott Danuta idén?
johannluipigus
2024. augusztus 08. 15:42
Persze lehet itt kozákdanutázni, de a válogatón tisztán látszott, hogy nincs formában. A hajót összeállító szakember hozzáértésén pedig fölösleges vitatkozni, mert itt senki sem ért ehhez a sporthoz. Gratulálunk a lányoknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!