Rés a pajzson: kiderült, elfelejtették tesztelni az érmes olimpikonokat
A párizsi olimpia 67 dobogósa egyáltalán nem vett részt doppingvizsgálaton a játékok előtt.
Milák Kristóf föllázadt a világ ellen, és egyelőre nem nyerte meg a háborút.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
Generációs élményről beszélnek, amikor meghatározó események történnek olimpiákon az arany közelében. Ilyen volt Kásásék fordítása a szerbek ellen 2004-ben, vagy a csajok elveszített kézidöntője 2000-ben, vagy a „gyere, Egérke, gyere, kicsi lány” 1988-ban! Az egykori mélységek, magasságok a következő generációknak nem sokat mondanak majd, legföljebb érdeklődve hallgatják, hogy mik voltak régen.
Arról akartam írni, hogy Milák Kristóf esete más. Arról akartam írni, hogy Milák Kristóf megteremtette a saját mítoszát, ami nem sporttörténelmi, hanem történelmi jelentőségű.
Arról akartam írni, hogy Milák Kristóf úgy borította eufóriába az országot, hogy közben megkérdőjelezett mindent,
amit évtizedek sporttudománya és tapasztalata állított például a következő nemzedékek tehetségei elé: ha sikeres akarsz lenni, akkor ezt meg azt kell tenned.
Februárban így láttam: „Bizonyos tünemények mélyebben beleivódnak egy nemzet emlékezetébe, a kultúrába a sporton túl, mint a szabályos profilú sztárok sokasága. Mert drámaiak, mert közvetlenek, mert húsbavágóak, mert emberiek. Ami biztos: ha Milák megnyeri az olimpiát, forradalmi példát mutat. Kiderül, hogy máshogy is lehet.”
Arról akartam írni, hogy pontosan ez történt, sőt, a jelenség megértéséhez egy gondolatot is fabrikáltam: a fiziológiai zsenialitás Milák esetében érdekes személyiséggel párosult, láthatóan átgondolta, „végigérezte” a fontos kérdéseket, önálló választ keresett rájuk. Ez nem jellemző az élsportban, és ez a „furcsaság” kellett ahhoz, hogy Milák Kristóf Milák Kristóf legyen. És az lett.
Arról akartam írni, hogy Milák elhagyta a régit, és újat keresett, olyat, ami működik. De nem működött.
Milák Kristóf elveszítette a 200 pillangót, mert nem tette bele a kellő mennyiségű munkát a felkészülésbe. Nagy időt úszott a közvetlen előzményekhez képest (1:51.75), de meg sem közelítette a saját világcsúcsát (1:50.34), Leon Marchand pedig akkora saját rekordot úszott hazai közönség előtt, amire senki sem számított (1:51:21), legalábbis Milák nem számított rá.
Ha Milák Kristóf megússza az időt, amire képes, sem Marchand, sem a földönkívüliek, sem a franciák Istene nem állítja meg.
Nem úszta meg.
Kiderült, hogy a megfeszített, egész éves munkát az élsportban nem lehet megspórolni, ha biztosra akarunk menni. Kiderült:
csakis az a biztos, ha a földkerekség potenciális legjobbja a legjobb saját idejére tör, nem csak egy valószínűleg megfelelő időre.
A potenciális, egyedülálló képesség önmagában is elég lehet, de nem elég minden esetben.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy az ezüst is szépen csillog. Ha valaki olyat tud, amit senki más a Földön, de ezt nem képes megmutatni, annak az első helyet követő összes variáció ugyanakkora, végtelen csalódás.
De mégis, amiről írni akartam, a csillogó zsenialitás győzelméről, Milák Kristóf mennybemeneteléről, csak zárójelbe került:
valósággá válhat, ha Milák megnyeri a 100 pillangót, ahol azonban már nem ő a legnagyobb esélyes. De megnyerheti. És akkor újra borul minden. Az tényleg nem sporttörténelem, hanem történelem lenne.
Kapcsolódó vélemény
Ki mutatná meg, ami még nem volt, ha nem Milák Kristóf?