Angela Merkel kancellári munkája után visszavonul

2019. május 16. 15:45

A német kancellár szerint a populizmus valamennyi országban kihívás.

2019. május 16. 15:45

Angela Merkel német kancellár csütörtökön ismét megerősítette, hogy kormányfői megbízatásának lejárta után nem vállal újabb tisztséget, hanem visszavonul a politikából. A kancellár Berlinben Mark Rutte holland miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem vállal európai uniós tisztséget a német szövetségi kormány vezetőjeként folytatott munkája után.

Mint mondta, továbbra is érvényes az a döntése, hogy a 2021-ig tartó törvényhozási ciklus után visszavonul, és nem áll rendelkezésre semmilyen politikai tisztségre, „függetlenül attól, hogy hol, így Európában sem”

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusát egy csütörtöki lapinterjúval kapcsolatban kérdezték, amelyben elmondta, hogy ő is aggódik Európáért, és ez az aggodalom tovább erősíti benne a felelősségérzetet, amely arra készteti, hogy másokkal együttműködve Európa sorsával törődjön.

A Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjú nyomán több német hírportál jelentette, hogy találgatások kezdődtek Angela Merkel politikai pályafutásának esetleges folytatásáról, egy brüsszeli tisztség elvállalásának lehetőségéről.

Angela Merkel a tájékoztatón a jobboldali populista Fórum a Demokráciáért (FvD) márciusi hollandiai tartományi választási sikerére vonatkozó kérdésre válaszolva hozzátette: éppen ezért mondta a Süddeutsche Zeitungnak, hogy az eddiginél is erőteljesebben kell „védeni és tisztelni az európai projektet”, mert a populizmus valamennyi országban kihívás, és mindenkit „intenzíven foglalkoztat”.

Kiemelte, hogy az EU országai a klímaváltozástól a migráción át a gazdasági versenyképességig csupa „globális problémával" szembesülnek. Ezeket "egyikünk sem tudja egyedül megoldani, mindenkinek szüksége van a többiekre”.

„Ez vezérel engem, és ennek jegyében elszántan harcolok az elképzeléseimnek megfelelő Európáért” – fejtette ki Angela Merkel.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Borpásztor
2019. május 17. 05:06
Nem visszavonuln,i hanem bevonulni kellene. Egy magánzárkába.
zakar zoltán béla
2019. május 16. 20:08
S ő lesz Madame Curie....
zakar zoltán béla
2019. május 16. 20:08
Stasium Múzeum!
rollotomasi
2019. május 16. 17:31
Visszavonul, mint Thanos, mi? Csettintett egyet, Ajrópa fele kipusztult, ő meg megy napfelkeltét nézni a kunyhójába valami magánszigeten, amit szolgálataiért kapott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!