Szijjártó Münchenben: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

2018. szeptember 21. 18:22

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország és Bajorország egyaránt „erős és versenyképes Európát akar, amely nem ellensége saját iparának”, és „nem megszabadulni akar Európa keresztény gyökereitől”, hanem azt vallja, hogy vissza kell térni a keresztény értékekhez.

2018. szeptember 21. 18:22

A magyarok nagyon sokat dolgoztak és imádkoztak, hogy hazájuk ismét sikeres és büszke ország legyen, és küzdelmeiket nem tudták volna sikeresen megvívni, ha nincsenek barátaik, és nincsenek bajor barátaik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben a magyar főkonzulátus új épületének avatató ünnepségén.

A miniszter ünnepi beszédében kiemelte: a magyarok Bajorországban átélhetik, hogy „barátok között lenni jó”. „Ezt nem minden európai színtéren könnyű kijelenteni” – tette hozzá Szijjártó Péter. A bajorok barátsága is hozzásegítette Magyarországot, hogy már „nem a probléma, hanem a megoldás része” Európában – mondta.

A gazdasági kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy a magyar gazdaság sikerének alapvető feltéteke a német gazdaság sikere, „és ez a mondás még igazabb akkor, ha úgy fogalmazzuk, hogy a magyar gazdaság sikerének alapvető feltétele a bajor gazdaság sikere”. Magyarország és a többi közép-európai ország „immáron az európai gazdaság gerincét alkotó német, és azon belül a bajor ipar hátországa, beszállítója és fejlesztőközpontja”.

Ezt mutatja az is, hogy a Magyarországon 25 éve sikeresen tevékenykedő Audi után a BMW is úgy döntött, hogy „nem a hazánkról összehordott hazugságoknak, hanem a saját tapasztalatainak hisz”, és „elkezd egy hasonló sikertörténetet”. Ennek első fejezeteként a bajor a bajor autógyártó társaság „megtisztelte és kitüntette a magyarokat azzal, hogy Magyarországot választotta új gyára helyszínének” – emelte ki Szijjártó Péter.   Hozzátette, hogy Magyarország és Bajorország egyaránt „erős és versenyképes Európát akar, amely nem ellensége saját iparának”, és „nem megszabadulni akar Európa keresztény gyökereitől”, hanem azt vallja, hogy vissza kell térni a keresztény értékekhez – tette hozzá Szijjártó Péter.

Georg Eisenreich, a tartományi kormány digitális, média és Európa-ügyi államminisztere aláhúzta, hogy Bajorország a tiszteleten és a párbeszéden alapuló együttműködésre törekszik barátaival, és "kioktatástól és gyámkodástól mentes Európát" akar. Bajorország számára „nem képezheti alku tárgyát” a demokrácia, a szabadság, az egyenlőség, az emberi méltóság, az emberi jogok, vagyis az Európai Unió alapját alkotó értékek tisztelete. Ebben a kérdésben „nincs helye kompromisszumnak”. Ugyanakkor Bajorország nem akarja, hogy kelet-nyugati megosztottság keletkezzék az EU-ban, és azt sem, hogy „a jó európai és a rossz európai” tábor felállításával jöjjön létre megosztottság a közösségben – mondta a német tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Az ünnepségen - amelyen több mint száz meghívott vendég, köztük vezető tartományi politikusok, diplomaták és a bajor kulturális élet jeles képviselői vettek részt - az államminiszter kiemelte, hogy  az új müncheni magyar főkonzulátus a barátság jegyében nem csupán egy külképviselet, hanem a bajor-magyar párbeszéd fóruma. Tordai-Lejkó Gábor főkonzul a magyar közmédiának elmondta, hogy a 100-120 ezer fős bajorországi magyar közösséget szolgáló külképviselet új otthona egy 1200 négyzetméteres neoklasszicista villa a tartományi főváros központi részén, az Isar folyó partján. A villát környezetvédelmi besorolás alatt álló park öleli körül, közvetlen környezetében pedig hat olyan épület is áll, amelyet magyar építész tervezett. 

A főkonzul kiemelte, hogy korábbi épületüket 30 éves bérleti szerződés alapján használták, az új épületet viszont sikerült megvásárolni, ami jó befektetés a magyar államnak.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. szeptember 22. 14:30
Akkor akik Győrben, Szentgotthárdon , Kecskeméten vagy majd Dabrecenben az Audi, a Mercedes, vagy nemsokára a BMW gyárakban dolgoznak, azok hol dolgoznak? Honululuban? Jó hogy ezek zömmel német tőkealapú cégek, de mit számit az, mondjuk egy magyar ponthegesztőnek? Semmit! Neki az a lényeg hogy dolgozhasson és megkapja a fizetését. Hogy a gyár, ahol dolgozik honyan s miként neveztetik VAgy HOGYAN titulálják a "tőzsdepiacon" vagy bárhol, az őt nem nagyon izgatja.MUNKÁJA LEGYEN ÉS FIZETÉSE! A TÖBBI? NEM AZ Ő "DÓGA"! A rákosi mátyás vas- és fémművek Csepelen, vagy a Weiss Manfréd vasművek ugyanott SEM a magyar munkás tulajdona volt, mégis egész jól megvolt azzal, ami van, mert dolgozott és pénzt keresett.KÉSZ!
Hunyadi Mátyás
2018. szeptember 22. 09:47
Szíjjártó össze vissza hazudozik. NINCS olyan, hogy "magyar autóipar". Hanem vannak német autóipari telephelyek Magyarországon. A telephelyek létesítéséért mi még fizettünk is a németeknek. Amiket Szíjjártó ebben az ügyben hazudozik azon a háta mögött a németek jót nevetnek. "Magyar autóipar - hahahaha".
Pelso j.
2018. szeptember 22. 08:38
Ez honnan tudja, hogy mi a jó Bajorországnak?
syphax
2018. szeptember 22. 08:28
Manfred Weber valóban bajor, sőt CSU-s. Sőt! 2018.ápr. 8-án a parlamenti választásunk előtt KAMPÁNYOLT ITT MAGYARORSZÁGON a FIDESZ-KDNP MELLETT! De! Az is igaz, hogy Strassbourg-ban a Sargentini jelentésre EGYEDÜL ő szavazott a bajor CSU-s EP képviselők közül. Öléggé nemtelen dolog valóban, de a többieket azért nem büntetnénk miatta....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!