Betegállományba helyezték a GW-pilótát, de ő összetépte a papírt

2015. március 27. 18:19

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, és valószínűleg azért tépte össze a betegállományba helyezéséről rendelkező orvosi iratot, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna.

2015. március 27. 18:19

A Süddeutsche Zeitung szerint a másodpilóta düsseldorfi lakásában lefoglalt iratokból kiderül, hogy Andreas Lubitz - aki a francia hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet kedden Franciaországban az Alpoknál - több orvos kezelése alatt állt, a betegállományba helyezéséről szóló iratot pedig egy neurológus-pszichiáter szakorvos állította ki.

A düsseldorfi ügyészség pénteken azt közölte, hogy a házkutatás során lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami az előzetes értékelés szerint alátámasztja azt a feltételezést, hogy a másodpilóta titkolta betegségét. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a szóban forgó dokumentum alapján Lubitz huzamosabb ideig nem vezethetett volna repülőgépet, és ez lehetett az oka annak, hogy összetépte az iratot és titkolta betegségét. A Germanwings szóvivője közölte, hogy a céghez nem jutott el olyan dokumentum, amely a másodpilóta betegállományba helyezéséről szól.

A szóvivő kiemelte, hogy a társaságnak nincs módja tudomást szerezni arról, hogy egy orvos betegállományba helyez egy munkavállalót, ha a munkavállaló erről nem tájékoztatja a munkaadót.

A berlini Der Tagesspiegel az online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves fiatalembert a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt. Hozzátették, hogy nem depresszió miatt kezelték. A klinika tájékoztatása szerint a másodpilóta először az idén februárban, utoljára pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek. Ugyanerre hivatkozva a düsseldorfi ügyészség sem közölte, hogy a lefoglalt dokumentumokban milyen adatok szerepelnek a másodpilóta egészségi állapotáról

. A házkutatás eredményét ismertető sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az orvosi titoktartás az adott személy halála után is kötelez. A szövetségi légügyi hivatal (LBA) pénteken megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a másodpilóta aktájában szerepelt a SIC (a Specific Regular Medical Examination angol nyelvű kifejezés rövidítésére használt) megjegyzés, ami azt jelenti, hogy különleges és rendszeres orvosi felülvizsgálatra van szükség. A megjegyzéssel legutóbb 2014 júliusában látták el Andrea Lubitz személyi anyagát.

Az adatkezelési előírások miatt nem szerepel a nyilvántartásban, hogy miért van szükség a felülvizsgálatokra, így a hatóság előtt nem ismert, hogy a másodpilóta testi vagy lelki állapota miatt rendelték-e el a felülvizsgálatokat. A hivatal közölte, hogy kikéri a másodpilóta aktáját a Lutfhansa légi egészségügyi központjától, és továbbítja azt a katasztrófát vizsgáló francia hatóságoknak.

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betabeta
2015. március 31. 10:51
Azért, hogy mennyire nem a valós képet mutatta önmagáról: Mielőtt öngyilkos lett volna, a számítógépén még kiverte utoljára, egy buzi pornóra... A munkatársai tudták róla, hogy buzi, mégis barátnője volt a nyilvánosság számára...hmm Szóval még nemi szereptévesztéssel is "küzdött". Ferde hajlamok, a gondolkodás eltorzulása....Ilyeneknek biztos, hogy engedélyezni kellene ilyen poziciókat foglaljanak el? Nem kéne vizsgálni, hogy mondjuk a nemi szereptévesztés milyen befolyással van az ember gondolkodásának torzulására?
totyalaci
2015. március 29. 11:41
Feltétlenül vizsgálni kellene az orvosok felelősségét. Nem a pszichiátriai betegnek kell papírt adni, hanem a légitársaságot azonnal értesíteni.
thymian
2015. március 29. 10:52
Na tessék. Terjesztette a sok idióta, hogy pszichiátriai problémái voltak, közben a látásával volt gond, ami 30%-os volt. Csak azt nem értem, hogy repülhetett így?
öszödibeszéd
2015. március 29. 08:42
hun az orvosa? miért nem nyilatkozik? remélem, nem depi ellenes önbizalomfokozó bogyókat adott ennek a skizoid pszichopatának???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!