Karsai: Horthy tudott a zsidóság elpusztításának tervéről

2012. június 27. 17:22

Horthy Miklós kormányzó 1942 óta tisztában volt a náci Németország zsidópolitikájának lényegével, azzal, hogy az európai zsidóságot ki akarták irtani – mondta Karsai László történész egy szerdai budapesti konferencián. Karsai szerint a magyar közvélemény nem volt ellenálló a zsidók elhurcolásával szemben.

2012. június 27. 17:22

A források tanúsága szerint Horthy 1944 május közepén kapta meg az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyveket, amelyek beszámoltak arról, hogy a náci haláltáborokban meggyilkolják a zsidókat; a dokumentumok tartalmát azonban akkor már ismerhette mutatott rá a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszora a Fapados Alapítvány és a Demokratikus Koalíció szociáldemokrata értékműhelyének Múltunk a jövőnk?Eltűnt kultuszok nyomában című tanácskozásán.

Kiemelte, 1944. március 19-én Magyarország a német megszállással elvesztette állami önrendelkezési jogát, de Horthy nem vonult vissza, és így legitimálta a kollaboráns Sztójay-kormányt. Karsai László emlékeztetett arra: Franciaországban a zsidó emberek üldöztetését – ellentétben Magyarországgal a közvélemény többnyire ellenezte, ott a zsidóság 75 százaléka megmenekült a holokauszt idején, Dániában pedig 99 százalékos volt a túlélők aránya.

Magyarországon ugyanakkor 437 ezer vidéki zsidó embert deportáltak, és míg 1944 tavaszától Magyarországról 2-5 szerelvényt vittek naponta az auschwitzi haláltáborba, addig Franciaországból hetente egy-egy vonatnyi embert szállítottak oda.

A történész beszélt arról a kevéssé ismert tényről is, hogy Horthy Miklós 1944. július 6-án parancsot adott ugyan a deportálások leállítására, július végén azonban azokat újra engedélyezte, de újabb vonatokat nem indítottak el, mert a deportálásokat a kormányzó ismét leállította.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smogger
2012. június 28. 16:06
Bizony bizony, sőt néha hangosakat fingik.....
Krupp Skya
2012. június 28. 16:03
Karsai tudott a kulákság elpusztításának tervéről de hallgatott.
Krupp Skya
2012. június 28. 08:24
Bajnai is tudott róla, hogy elköltöttek 22.000 milliárdot.
Krupp Skya
2012. június 28. 08:24
Bajnai is tudott róla, hogy elköltöttek 22.000 milliárdot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!