Brüsszel kapkodni és hibázni kezdett Trumppal szemben

Bár a brüsszeli elit minden közleményében a legharcosabb retorikát szólaltatja meg Trump elnök EU-ra (is) kivetett eddigi és leendő vámjaival kapcsolatban, „megfelelő és kemény” válaszlépéseket ígérve, a valóságban a tagállamok közötti érdekszakadékok felülírják a militarista ízű kommunikációs közhelyeket. Az amerikai elnök által az acél- és alumíniumimportra kivetett 25 százalékos tarifákra válaszul az Európai Bizottság (amely a blokk kereskedelmi döntéseinek jogkörét gyakorolja) eredetileg április 1-jétől aktiválta volna azokat a bosszúvámokat, amelyek súlyosan érintették volna a „classic american” termékek, köztük a szeszes italok (elsősorban a whiskey-k) behozatalát.  

A válaszcsapás terve annyira felbőszítette Donald Trumpot, hogy azonnal 200 százalékos extravámmal fenyegette meg az uniós szeszes italok importját –  

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a pragmatizmus szót emlegette a kereskedelmi háború berobbanásának elkerülése érdekében, míg a francia miniszterelnök egyszerűen az Európai Bizottság tévedésének nevezte az amerikai nemzeti italra kivetendő vámokat. 

Maroš Šefčovič, az unió kereskedelmi biztosa a tiltakozás és a páratlan francia–olasz lobbi hatására végül bejelentette, hogy „a tárgyalások folytatása és a kereskedelmi háború elkerülése érdekében” a bosszúvámok bevezetését április közepéig elhalasztják. Az EB véleménye szerint ez az idő elegendő lesz a washingtoni tárgyalások folytatására, egyben konzultációs lehetőséget is biztosít az európai tagállamokkal a lehetséges uniós ellencsapások részleteiről. Amennyiben nem születik megállapodás az amerikaiakkal, a vámokra adandó válasz „határozott, arányos és célzott lesz”, amely úgy tükrözi az európai egységet, hogy közben figyelembe veszi a menet közben felbukkant tagállami ellenvetéseket. 

Miért, eddig mit csináltatok? 

A vámok elhalasztása (ha már egyszer bejelentették) valójában a lehető legrosszabb üzenetet közvetíti az európai egységről. Egyfelől rávilágít az Európai Bizottság tehetetlenségére még az olyan területeken is, amelyek döntési joga kifejezetten az ő kezében van, másfelől olyan káoszt és gyengeséget feltételez, amelyet a blokk (amely elhibázott hübriszlogikával éppen kétfrontos kereskedelmi háborút akar vívni Kínával és az Egyesült Államokkal) semmiképpen nem engedhetne meg magának egy gazdasági konfliktus szélén egyensúlyozva.  

A vámháborúval kapcsolatos kapkodó, átgondolatlan, és éppen az uniós egységet figyelmen kívül hagyó döntések  

A kulcsszó a kudarc, amely szinte minden akut beavatkozást igénylő területen jellemző lett. Kaja Kallas külügyi főbiztos első körben 40 milliárd eurós ukrán segélyt szeretett volna megszavaztatni az Európai Tanáccsal, végül még az 5 milliárdosra fogyott javaslat felett is összezavarodtak a tagállamok, elsősorban Olaszországnak és Franciaországnak köszönhetően. A magyar vétó miatt ráadásul Ukrajnával kapcsolatban szó szerint határozati melléklet szintjére amortizálódott az „erős elkötelezettség” és az ukrajnai háború folytatásának immár kizárólag európai támogatású, a reális viszonyokat abszolút figyelmen kívül hagyó terve. Brüsszel még mindig ott tart gondolkodásban, hogy az ukrán hadsereg képességeit folyamatosan erősítve el lehet majd érni Kijev számára egy kitűnő alkupozíciót a valamikori béketárgyalásokon. Teszi mindezt úgy, mintha az Egyesült Államok éppen nem egy béketárgyalási folyamat kellős közepén lenne Ukrajnával és Oroszországgal – igaz, újabb csapásként Brüsszelt teljesen kihagyva a folyamatból.  

Ami a Draghi-jelentés bemutatása óta középpontba állított hangzatos gazdasági szlogeneket illeti (erős európai versenyképesség, az egységes piac megszilárdítása, a pénzügyi stabilitás kiépítése, tőkepiaci integráció stb.), az egyre nagyobb tagállami érdekkülönbségek miatt a szó egyre nehezebben talál utat a tetthez. Az Európai Tanács ülésein ha nem is a leglátványosabban, de rendre elvéreznek azok a javaslatok, amelyeket az Európai Bizottság egyre sietősebben és érezhető pánikkal, gyakorlatilag félkészen tálal a tagállamok elé. A káosz már messze túlmutat Orbán Viktor vétóin vagy egy-egy tagállam akadékoskodásán. A jelenlegi helyzet (beleértve a vámok elhalasztását is) egy egyre inkább széttöredező és megosztott Európai Unió képét vetíti a világ elé, amely immár működési modell szintjén kérdőjelezi meg önmagát. 

Egyoldalú háború 

A vámháború kezelése az Európai Bizottság állatorvosi lova lett. Šefčovič szerint gyors, de alapos konzultációk kezdődnek az európai alkoholipar nagy szereplőivel, azzal párhuzamosan pedig Washington álláspontján is igyekeznek majd puhítani. Felmerül a kérdés, hogy az Európai Bizottság miért most kíván új párbeszédet kezdeményezni, amikor hónapok óta lett volna rá lehetősége. A Trump-féle 200 százalékos vámfenyegetés természetesen új (de semmiképpen nem váratlan) elem volt a kereskedelmi csetepatéban, ám az eddigi európai taktikát év eleje óta nagyon is lett volna idő átgondolni, ahelyett, hogy az egyre kétségbeesettebb rögtönzésekre épülne. Az Egyesült Államok ráadásul újra és újra megerősíti: április 2-án bejelenti az újabb vámcsomagot, amely természetesen alapjaiban fogja érinteni az Európai Unió kereskedelmét: ha eddig nem sikerült megállapodni Washingtonnal (Trump senkivel nem hajlandó találkozni az Európai Bizottság tagjai közül, Ursula von der Leyennel különösen nem), miért éppen az elkövetkezendő két és fél hétben változtatnák meg az amerikai szándékokat?  

Az Európai Bizottság képtelen kezelni a kialakult kereskedelmi káoszt. A halasztást valójában maga miatt jelentette be: levegőhöz kell jutnia, hogy legalább az alapokat tisztába tegye. Nem az amerikai kapcsolatokban, hanem uniós tagállami szinten. Az, hogy a hónapok óta hangoztatott bosszúvámok életbelépési idejét egy pillanat alatt elengedte tagállami nyomásra, hogy döntés helyett újabb konzultációkat tervez, messze nem az egységes koncepcióról tanúskodik. 

Súlyosan demoralizáló következmény lesz a vámhalasztás kapcsán Kína és az Egyesült Államok reakciója. Miközben Ursula von der Leyen tartalom nélküli fenyegetéseivel hajlamos úgy beállítani az Európai Uniót, mint ami piaca méreténél fogva képes kétfrontos kereskedelmi háborút vívni, a globális délt pedig új és mindent pótló lehetőségnek tekinti, az érintett két ország és az uniós tagállamok tisztában vannak a retorika ürességével: egy Kína és Washington ellen viselt egyidejű háború nagyon rövid időn belül jóvátehetetlen károkat okozna az EU amúgy is padlón heverő gazdaságának. A gyengeség a trumpi új dzsungelvilágrendben egyenlő a törvényszerű elhullással – Kína pedig nagyon is osztja ezt a nézetet.  

Miközben tehát az Európai Bizottság a kereskedelmi háború kapcsán folyamatosan határozottságról beszél, eddig valójában nem tett semmit. A centralizáció megbosszulta magát: Trump levegőnek nézi a kereskedelemért felelős Európai Bizottságot, Hszi Csin-ping elnök pedig visszautasítja Ursula von der Leyen meghívását az európai–kínai kapcsolatok 50. évfordulójára szervezett csúcstalálkozóra.  

Európa a kétfrontos kereskedelmi háborúra készül, de törvényszerűen bele fog bukni. Nem tudja az Egyesült Államokat és Kínát kijátszani egymás ellen, ráadásul a jelek szerint hamarosan Oroszország is visszakapcsolódik a globális kereskedelembe, onnantól pedig valójában már háromfrontos konfliktusról beszélhetünk – legalábbis egyelőre nincs jele, hogy Brüsszel változtatni akarna az immár az Egyesült Államok számára is egyre inkább nyűgnek tekintett szankciós politikán. Az EU-s gazdaság napjainkban messze nincs azon a szinten, hogy bármilyen konfliktusba keveredjen a legnagyobbakkal. A vámhalasztás ilyen szempontból üdvözlendő is lehetne, ha valóban a megegyezés szándéka állna mögötte. Valójában azonban az uniós tagállamok haragja okozta kényszerlépésről van szó. A tanácstalan kapkodás és a káosz pedig az összeomlás egyik legbiztosabb előjele.  

***  

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.