Megszállottan tartalékolja a búzát és a kukoricát Kína

Úgy tűnik nincs is vége a tartalékolásnak. Júniusban a kínai államtanács sürgősségi intézkedéseket hozott az élelmiszerellátás további megerősítésére és az árak leszorítására, hatalmas mezőgazdasági támogatásokat és óriási logisztikai beruházásokat ígért a központ. Továbbá  arra ösztönözte a helyi önkormányzatokat, hogy még nagyobb   gabonatartalékokat halmozzanak fel. Li Kö-csiang miniszterelnök (ő Kína  második számú vezetője) azzal fenyegetőzött, hogy a kormányzat minden szintjén azon kell dolgozni, hogy maximalizálják idén a terméshozamot, és azokat a tisztviselőket, akik ezt nem teszik meg, felelősségre fogják vonni. Ezen túl hamarosan közzéteszik a nemzeti élelmiszerbiztonsági törvényt is, amely megerősíti, hogy az élelmiszertermelés és a mezőgazdaság védelme mostantól nemzetbiztonsági kérdés.

Százmilliók éheznek, de Kínában is nagy a baj

A kínaiak hozzáállását természetesen indokolhatná, hogy a COVID-zárlatok, az ukrajnai háború, az oroszok elleni szankciók és még miegymásnak köszönhetően a világ abba az időszakba lépett, amit az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője is a második világháború óta legsúlyosabb kétéves élelmiszerválságnak definiált. Jelenleg mintegy 49 millió embert fenyeget az éhhalál közvetlen veszélye, és legalább 323 millióan vannak olyan akut élelmiszerhiányban, hogy fenyegeti őket az éhhalál.

amelyet az ország mezőgazdasági minisztere úgy jellemzett, hogy a történelem legrosszabb eredménye lesz.  

Viszont megállapítható, hogy Hszi Csin-ping, kínai elnök figyelme nem csak most irányul az élelmiszerbiztonság felé.  2020 augusztusában Hszi országos kampányt indított az élelmiszerpazarlás csökkentésére, amelyet „üres tányérok hadműveletének” neveztek el, és folyamatosan próbálják az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos válságérzet szükségességét fenntartani.

Buldózer a külvárosokba, egyes napelemparkok bontás alatt…

Meg kell említeni a 2021-2025-re vonatkozó, 14. ötéves tervet is, amely az élelmezésbiztonságot a nemzetbiztonság előfeltételeként írta le, és első ízben határozott meg nemzeti élelmezésbiztonsági célt, évi 650 millió tonna gabonát. Ezzel mintegy megerősítették a 2007-ben 120 millió hektárban meghatározott minimális mezőgazdasági területet.

Európából nézve (ahol a holland hatóságok már lassan lőnek a tiltakozó gazdákra) furcsának tűnik, hogy Kína a félig felépített külvárosok ledózerolásával,  a termő mezőgazdasági területeket és vízkészleteket veszélyeztető, átgondolatlan napelemparkok felszámolásával kezdett foglalkozni.

2021 augusztusában a Párt új akciótervet fogadott el, amelyben jobban ellenőriznék és önállóbbá tennék a hazai vetőmagipart.

Helyi GMO szójával erősítenek

2021 decemberében Kína ambiciózus terveket indított el a szója termesztésére szánt szántóföldek ugaroltatására. Kína a WTO-ba való 2001-es belépése után szinte teljesen felhagyott a szója termesztésével, viszont az elkövetkező négy év során 40 százalékkal növelné a termelést, és ehhez még első alkalommal engedélyezné a (hazai) géntechnológiával módosított növények használatát. 

- mondta Hszi Csin-ping.

Az orosz-ukrán háború kitörése után, márciusban utasítást adott ki a műtrágyakészletek gyors felhalmozásának megkezdésére. Hszi abban a hónapban egy egész beszédet szentelt a kádereknek, hogy „a legkevésbé se lankadjanak az élelmezésbiztonságra irányuló erőfeszítéseik”, míg Li miniszterelnök – jó megérzéssel, feltehetően jó tanácsadóira hallgatva –  ragaszkodott ahhoz, hogy „a külső környezet bizonytalanságát a stabil hazai termelés bizonyosságával kell kezelnünk”, hozzátéve: „Ez kritikus fontosságú lesz az árak, a gazdaság és az egész társadalom stabilitása szempontjából".

Miért nő Kína érdeklődése az élélmiszerbiztonság iránt?

A japán Nikkei forrásai szerint, áprilisban sokkhullámokat keltett az Államtanácsban, a kínai kabinetben egy jelentés arról, hogy a nyugati szankciók miképp érinthetik Kínát. A kínai hírszerző ügynökségek, a Közbiztonsági Minisztérium és az Állambiztonsági Minisztérium által készített jelentés szankciókat, blokádokat és egyéb intézkedéseket elemzett, amelyeket az Egyesült Államok és szövetségesei hozhatnának válaszul egy Tajvan elleni kínai invázióra. Arra a következtetésre jutottak, hogy Kína minimum egy kritikus gyenge ponttal néz szembe: „Nagy a kockázata annak, hogy élelmiszerválsággal kell szembenéznie”.

Azt is látni kell, hogy

Kínában pedig a területének 2010-es 19 százalékáról 2020-ra mindössze 13 százalékára zsugorodott a művelésre alkalmas földterületek aránya, az urbanizáció, illetve a talaj és a víz széles körű szennyezése miatt. Figyelemre méltó az is, hogy részben a hatékony termelésnek köszönhetően, Kína még mindig képes megtermelni elsődleges gabonaszükségletének (búza és rizs) 95 százalékát. Igen meglepő lehet, de Kína hektáronkénti búzahozama majdnem 50 százalékkal magasabb, mint az Egyesült Államoké.

Mindenesetre Kína folyamatosan arra kényszerült, hogy az élelmiszerkereslet kielégítése érdekében egyre nagyobb mértékben támaszkodjon az importra. Ez, a mindössze  5 százalékos hiány mégis a világ egyik legnagyobb búzaimportőrévé teszi Kínát. Kína a kukoricaszükségletének csak 10 százalékát importálja, de ez is hasonlóan a világ legnagyobb kukoricaimportőrévé teszi, ahogy a legnagyobb árpa- és olajosmag-importőr is. Ez utóbbiból évente 100 millió tonnát importál.

Szója: a nemzetközi kivitel 62 százaléka Kínába megy

A legkitettebb termény a szója, amelyből Kína évente közel 120 millió tonnát fogyaszt. Ez majdnem akkora mennyiség, mint az Egyesült Államok teljes szójatermése.

ami kiteszi a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott szójabab 62 százalékát. Az import mintegy 30 százaléka az Egyesült Államokból származik, a többi nagy része Brazíliából. Szójaimport nélkül, amely termény maga is fontos a kínai étrendben, és Kína kulcsfontosságú fehérjeforrása, a hatalmas sertéshúságazat (amely messze a legnagyobb a világon) nagy része egyszerűen összeomlana.

Tajvani feszültség: nagyon fájna Kínának a tengeri blokád

Az élelmiszerimport túlnyomó többsége (akárcsak Kína kőolajának 80 százaléka és egyéb erőforrásainak nagy része) a Csendes-óceánon vagy az Indiai-óceánon át vezető szállítási útvonalakon keresztül érkezik Kínába. Ezeket rendkívül könnyű lenne – például egy esetleges tajvani konfliktus esetén – blokád alá vonni vagy más módon megszakítani a szállítást. Kína elmúlt évtizedben tett erőfeszítései közül ezt a problémát egyik sem segített megoldani, hiába vásárolt fel világszerte erőforrásokat, beleértve a termőföldeket is.

Akár tekinthetjük Kínát bizonyos értelemben Oroszország ellentétének: hatalmas importőre az energiának, az élelmiszernek és más nyersanyagoknak, mindezeket az erőforrásokat beviszi, és a világ ipari termékeinek nagy részét pedig kibocsájtja. Ezáltal sokkal kevésbé önellátó.

Ha háború lenne, nőne a kínai éhínség kockázata

függetlenül attól, hogy Kína világgazdaságtól való elzárása milyen károkat okozna ellenségeinek is. Tehát Pekingnek meg kell oldania ezt a problémát, mielőtt bármilyen kalandot megkísérelne… De Kína évek óta fokozottan törődik az élelmezésbiztonsággal, tehát nem ez az év eleji jelentés lehet az egyetlen ok. A jelek szerint Kína vezetői legalábbis az amerikai-kínai kereskedelmi háború 2018-as kitörése óta felfogták, hogy a globalizáció aranykora véget ért. A hidegháború utáni globális rend rend szétesőben van, és a világ tömbökre, befolyási szférákra töredezik.

Erősödnek a helyi érdekek, szétszakadozik a világ

A globalisták ambiciózus erőfeszítései ellenére mindenütt sikeresen érvényesül a nemzeti érdek védelme és a regionalizmus. Ebben a környezetben az összetett, világméretű ellátási láncok hamarosan már nem lesznek fenntarthatóak, tekintettel a növekvő (és már most is kimutatható) kockázatokra. Ehelyett úgy tűnik, hogy gyorsan haladunk a regionális és elkülönült ellátási láncok, a rövidebb szállítási útvonalak, a beépített redundanciák, valamint a nagyobb nemzeti protekcionizmus és önellátás jövője felé. Lehet ezt szükségesnek tekinteni, de súlyos következményei lesznek egy olyan világgazdaságra nézve, amely a bolygó egyik sarkából a másikba történő szállításon alapul.

A „világ évszázad óta nem látott változásainak időszaka”

2017-ben Hszi Csin-ping Davosba utazott, és beszédében Kínát a globalizáció új világbajnokaként mutatta be. Ez az állítást nem nevezhetjük elrugaszkodottnak a valóságtól.  A világ egyetlen országa sem profitált többet a globalizációból, mint Kína. De 2020 óta úgy tűnik, Hszi nagyrészt feladta a globalizáció megmentésének kísérletét, és elfogadta az elkerülhetetlent, miszerint a belátható jövőt Kína és az Egyesült Államok közötti globális küzdelem fogja meghatározni, kiegészítve mindenféle vállalkozó kedvű akcióval a perifériákon. Kína új, mindenekfelett álló célja tehát az önállóság elérése abban a történelmi szakaszban, amit Hszi többször is úgy jellemzett, mint a „világ évszázad óta nem látott változásainak időszakát”.

Hszi Csin-ping úgy fogalmazott: „a nemzetközi helyzet bonyolult és súlyos, és ezzel összefüggésben a jövőben az élelmiszerek iránti kereslet tovább fog nőni, és a kereslet és kínálat közötti egyensúly egyre feszesebbé válik. Éppen ezért Kína már nem támaszkodhat kizárólag a nemzetközi piacra élelmiszerbiztonsági problémájának megoldásában”.

Úgy tűnik, Kína vezetői már jó ideje felismerték ugyanazt a kemény igazságot, amelyre az európai vezetők csak most ébrednek rá.