Szlovákia hanyatlása, Magyarország feltámadása

Az adók és járulékok mértéke jelentősen segítheti egy ország versenyképességét, erre hívta fel a figyelmet írásában Roland Ižip, a Trend gazdasági hetilap és portál főszerkesztője. A „Szlovákia hanyatlása és Magyarország feltámadása élő adásban. Ki a hibás?” című írását Igor Matovič szombat reggeli bejegyzésével kezdi, amivel talán az utolsó koporsószöget verte be a szlovák négyes koalíció koporsójába. A volt kormányfő, a jelenlegi pénzügyminiszter a magyar történelem legnagyobb beruházására reagált pénteken, amelynek szlovákiai hiányáról szerinte ellenlábasa, Richard Sulík gazdasági miniszter tehetetlensége tehet.

„A kínai CATL cég akkumulátorgyártó gyárat épít Magyarországon 7,3 milliárd euróért. (...) Gratulálok a magyar gazdasági miniszternek, hogy nem sztrájkolt, hanem dolgozott! (...) Így kell ezt csinálni, a kutyafáját! Ötször nagyobb megaberuházás, mint a Volvo...” – írta a pénzügyminiszter, aki még azt is hozzátette:

Ebben igazat ad a Trend főszerkesztője is a volt miniszterelnöknek, hiszen Szlovákia nemcsak lelassította, de teljesen megfordította az Európához való felzárkózását.

Kakaskodás rontja a lehetőségeiket

Magyarázatként tegyük hozzá, hogy Igor Matovič (a nagyobbik koalíciós párt vezetője) és Richard Sulík (a kisebbik, szabaddemokrata jegyekkel bíró koalíciós párt vezetője) között már régóta folyik a kakaskodás, ami olyan mértéket öltött, hogy az már a kormányzási képtelenséghez vezetett. A nyári szünet elején Sulík a nyári szünet elején ultimátumot adott, hogy ha augusztus végéig Igor Matovičot nem hívják vissza a pénzügyminiszteri posztról, akkor pártja kilép a kormányból. Márpedig mindketten megfelelő nagy egóval rendelkeznek ahhoz, hogy ne születhessen kompromisszum, így a megmaradt koalíció vagy kisebbségben kormányozhat a szélsőjobboldal támogatásával, vagy előrehozott választások jöhetnek, ahol borítékolható Robert Ficó, illetve Peter Pellegrini pártjainak győzelme.

Ki a hibás?

Roland Ižip nevetségesnek tartja azt a gondolatot, hogy a gazdasági miniszter képes lett volna egy CATL- mértékű beruházást hozni Szlovákiába. „Nem Sulík alkalmatlansága az ok, hanem inkább az, hogy Szlovákia hanyatlásának hosszú távú és egyértelmű akadályai vannak”  – írja.

A legfontosabb ezek közül szerinte az ország versenyképességének csökkenése, mivel a 21. század harmadik évtizedében Szlovákia már nem tud kínálni semmit a befektetőknek. Az elmúlt évtizedben tapasztalt gyors életszínvonal-emelkedés után a szlovák munkaerő ára versenyképtelenné vált.

Sőt, a munkaerő órabér költsége Lengyelországban a jelenlegi árfolyamon ötödével, Magyarországon pedig akár harmadával is alacsonyabb. A befektető számára ez óriási munkaerő-megtakarítást jelent, ha ezekben az országokban nyitja meg a gyárát. Ráadásul Szlovákiában a munkaerő nem csak drága, hanem alacsonyan képzett is. Ižip tehát Szlovákia alapvető problémájaként a magas adókat és járulékokat jelöli meg.

A munkaerő óránkénti költsége euróban (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia)

Természetesen megemlít egy további fontos kritériumot is  –

Azaz teljes 12 százalékponttal alacsonyabb, ami újabb versenyelőnyt jelent Budapestnek. Így számára is érthető, hogy Orbán Viktor miért vétózta emiatt a világ több mint száz országának globális megállapodását a 15 százalékos globális minimumadóról. Még annak ellenére is, hogy az amerikai elnök válaszul felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, Brüsszel pedig gátolja az európai források felszabadítását.

Ronald Ižip úgy látja: „Orbán arra fogadott, hogy populista belpolitikáját a külföldi befektetések által vezérelt erős gazdasági növekedés finanszírozza. A szlovák kormány szervilis gazdaságpolitikájával szemben Orbán Viktor keményen küzd hazája érdekeiért, függetlenül Brüsszel vagy Washington követeléseitől. És mindez működik is.”

Nagy hiba 

Ronald Ižip igazat ad Budapestnek, hogy alapvető versenyelőnynek tekinti az alacsony társaságiadó-kulcsokat. A gazdasági adatok azt mutatják, hogy az alacsony ráta valóban hatalmas beruházásokat hozott a magyar gazdaságnak.

Azaz az uniós átlag alattiról az átlag felettire változott, és utolérte a tőkefelhalmozás olyan vezetőit, mint Csehország és Észtország.

Bruttó GDP-arányos tőkeképzés (Magyarország, Szlovákia, Csehország és az EU)

Ahol nincs tőke, ott nem nő a munka termelékenysége – ez egy kulcsfontosságú tényező, amely biztosítja az életszínvonal hosszú távú és fenntartható növekedését. Ehelyett a szlovákiai életszínvonalat mesterségesen emelték magasabb adóztatással és újraelosztással – ez a stratégia éppen ellenkezőleg, tönkretette az ország versenyképességét – állapította meg Ižip.

Mi vezetett idáig Szlovákiában?

A szerző úgy véli, hogy Robert Fico által felállított hibás társadalmi modell után, amely Szlovákiát az erőn felüli költekezés fenntarthatatlan útjára terelte, Igor Matovič és Eduard Heger kormánya következett, amely tovább növelte a jogalkotási instabilitást és rontotta az üzleti környezet stabilitását. Pont az ellenkezőjét tették annak, amire Szlovákiának szüksége lett volna.

Megállapítja azt is, hogy nem csak Magyarország vonzza a külföldi befektetéseket alacsony adókulccsal. Romániában 16 százalékos, Bulgáriában 10 százalékos szinten, Észtországban pedig, bár kétszeres a kulcs nagysága, csak a nyereség kifizetése esetén kell adót fizetni. Azonban Írország példája mutatja meg igazán az alacsony, 12,5 százalékos vállalati ráta óriási előnyét a magasan képzett munkaerő környezetében. Szlovákiában viszont a legmagasabb a társasági adókulcs az összes kelet-európai ország közül.

Ižip tehát úgy ítéli meg, hogy

Azt a pénzt, amelyet nem hatékonyan költ el családbarát politikájára, a szlovákiai üzleti környezet vonzerejének növelésére fordíthatta volna. Azonban nem lenne Igor Matovič, ha az állami forrásokat politikai marketingje helyett az ország jövőjének javítására használná.