Itt az új OECD-jelentés, a románok megint utcahosszal vernek minket – már ami az ottani balos sajtó jóindulatát illeti
Ne csodálkozzunk, hogy nem megy orvoshoz, akit azzal stresszelnek, hogy összeomlik az egész kóceráj. Francesca Rivafinoli írása.
Mohamed El-Erian felismerte, hogy a mértéktelen túlórázás tönkreteszi a családi kapcsolatait. Időben lépett, hiszen számos esetben mindez öngyilkosságokhoz vezetett. De mennyit dolgozunk mi, magyarok?
Amikor az álommunka sem kell
Mohamed El-Erian januárban hagyta ott a Pimco vagyonkezelőt a tíz éves lánya kedvéért. Mindez azután történt, hogy gyermeke egy listát adott neki, amelyen összegyűjtött 22 olyan fontos eseményt, amelynek édesapja nem lehetett részese a munkája miatt. A New York-i születésű, de Egyiptomban nevelkedett befektető így szembesült azzal, hogy mennyi mindent mulasztott el lánya életéből.
„A lista 22 dolgot tartalmazott, az első iskolában töltött napjától és a szezon első focimeccsétől egy szülői értekezletig és egy Halloween-i felvonulásig. És az iskolaévnek még nem is volt vége. Szörnyen éreztem magam és védekezni kezdtem: jó okom volt minden kihagyott eseményre! Utazás, fontos találkozók, egy sürgős telefonhívás, váratlan intéznivalók. De kezdtem megérteni, hogy egy végtelenül fontos szempontot nem vettem észre” – idézi a Telegraph az igazgatót aki hozzátette, hogy a munka és a magánélet egyensúlyának teljes felborulása kárt okozott a lányával való különleges kapcsolatában.
El-Erian szigorú napirendje szélesebb körben is ismert volt. A Pimco vezérigazgatójaként barátai állítása szerint általában háromnegyed háromkor kelt, majd negyed ötre ért munkahelyére. Családjához este hétkor ért haza, háromnegyed kilenckor pedig már aludt is, így nem csoda, hogy gyermekére alig maradt ideje.
Amióta visszavonult a vállalat éléről – amely több mint 1,9 ezer milliárd dolláros vagyont kezel – a kaliforniai befektető új életet kezdett: több, részmunkaidős állást vállalt, ez pedig nagyobb rugalmasságot nyújt számára. Így az elfoglalt üzletember már iskolába is el tudja vinni a lányát.
Nem egyedi eset: így dolgozzuk magunkat halálra
A Telegraph története egy olyan jelenségre világít rá, amelynek Japán a legkiválóbb példája. Az ázsiai ország lakosságának már külön szava van a túlhajszoltság okozta halálhoz, a karoshi. A Dentsu reklámcég vezetője 2016-ban azért kényszerült lemondásra, mert kiderült, hogy
Japánban ötből egy alkalmazott annyit dolgozik, hogy jelentősen növekszik annak a kockázata, hogy belehal. A japán kormány elemzése szerint egy év alatt 93 túlóra miatti öngyilkosság, vagy öngyilkossági kísérlet történt az országban. Azóta számos munkaügyi vizsgálat zajlott le, az egyik legfrissebb például megerősítette, hogy az NHK tévétársaság újságírója 2013-ban 159 órányi túlórát halmozott fel a halála előtti hónapban.
A japánok 21,3 százaléka 49 vagy több órát dolgozik egy héten, míg ez az amerikaiak 16,4, a britek 12,5 és a franciák 10,4 százalékára igaz csupán. Érdemes megjegyezni, hogy Jeffrey Dorfman szerint épp ezért mítosz az amerikaiak túlterheltségének képzete. A japán kormány viszont a riasztó adatok miatt törvényekkel is korlátozni igyekszik a túlórák számát és kellemesebb munkakörnyezet kialakítására ösztönzi a vállalatokat, ha már a dolgozók életük legnagyobb részét munkával töltik.
Yuu Wakebe, az egészségügyi hivatal túlórahelyzetért felelős tisztviselője maga is elismeri, hogy havi száz órát túlórázik. Szerinte
ezáltal a munkatársak pedig folyamatos nyomást gyakorolnak egymásra. Nem csoda, hogy a fizetett szabadság lehetőségével kevesen tudnak élni. A túlórák száma akkor kezdett növekedni, amikor a kilencvenes években a gazdaság válságba került, és a munkaerő alkupozíciója meggyengült: a dolgozók munkahelyük elvesztésétől tartva egyre több időt voltak hajlandók munkahelyükön maradni.
E jelenség persze valamilyen mértékben számos országban megfigyelhető. A híradások az elmúlt években leginkább a Wall Street-i és a londoni haláleseteket mutatják be. Például a 29 éves befektetési bankár, Thomas Hughes öngyilkosságát, aki a 24. emeleti manhattani bérleményéből vetette magát alá, apja szerint egyértelműen a munkahelyi stressz miatt. Éppen egy hónappal korábban a Goldman Sachs San Franciscó-i banki elemzője, a 22 éves Sarvshreshth Gupta vetett véget életének egy nehéz nap után, egy másik elsőéves munkatársat pedig kórházba szállítottak, miután agyvérzést kapott a 72 órás folyamatos munkától. A nagybankok azóta megtették az első lépéseket: a Goldman például megtiltotta nyári gyakornokainak, hogy éjfélnél tovább maradjanak az irodában,
Hogyan teljesítenek a magyar dolgozók?
Az átlagos magyar munkavállaló 1761 órát dolgozott évente 2016-ban, ez az OECD átlagának felel meg. A németek ezzel szemben csak 1363 órát, ezzel ők dolgoztak a legkevesebbet tavaly. Szintén 1500 óránál kevesebbel büszkélkedhet Franciaország, Hollandia, Norvégia és Dánia. Térségi összevetésben a magyarok annyit dolgoznak mint a szlovákok, de kevesebbet, mint a lengyelek. És végül a rekorder OECD országok: Mexikó, Costa Rica, Dél-Korea, Chile, Görögország, Oroszország és Lengyelország. Az OECD ezen adatai csak egy általános képet adhatnak az éves munkaórákról, de erős fenntartásokkal kell kezelni azokat, mivel különböző nemzeti statisztikai forrásokból származnak.
A jelentős különbségek – még az adatok bizonytalansága ellenére is – rámutatnak arra a sokat ismételgetett igazságra, hogy nem a munka mennyisége, hanem termelékenysége számít. Az egészséges lustaság pedig valószínűleg az innovációk fő forrása.
Nem a sok munka az igazi erény, hanem a minőségi munka: talán ezért mondott fel Mohamed El-Erian is.
***