„Végső soron az a dolgunk, hogy mindenkit Istenhez vezessünk, szegényeket és gazdagokat egyaránt” – interjú Rómából a pápaválasztásról

E sorok szerzője a konklávét megelőző órákban és az új pápa megválasztása utáni napon is találkozott Szaniszló Ince magyar domonkos rendi szerzetessel a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen (Angelicum).

A két beszélgetésünket Ince atya engedélyével utólag egy interjúvá szerkesztettem.

***

Jelentős médiaesemény kerekedett a pápaválasztásból, de gondolom, egy szerzetesnek érdemes valamennyi távolságot tartani ettől a jelenségtől.

Természetesen engem is foglalkoztatott, hogy ki lesz az új pápánk, de a mindennapi rutinjaimhoz, mint például a zsolozsmához, ilyenkor is ragaszkodnom kell.

Hogyan lehetséges higgadtan zsolozsmázni, miközben az egész világ arra figyel, ki lesz az új pápa?

Úgy, hogy bízunk a Szentlélekben. Ha minden más teendőmről lemondok, csak hogy figyeljem az eseményeket és drukkoljak valamelyik bíborosnak, azzal sem érek el semmit. Ilyenkor imádkozni kell a bíborosokért, az új pápáért és bízni Istenben, hogy bármi is lesz, továbbra is vezetni fogja az egyházát. Átéltem már több pápaválasztást is, és hiszem, hogy mindenki okkal került Szent Péter trónjára, még akkor is, ha én előzetesen másokat választottam volna erre a feladatra. Hogy ki lesz pápa és ki nem, azt nem az én dolgom eldönteni, és ez jól van így. Nekünk az a dolgunk, hogy hálát adjunk Istennek a Szentatyáért és együtt dolgozzunk az új pápával az Egyház egységének megőrzésén.

Amíg várakoztam az egyetem előtt, több fiatal papot, szerzetest is láttam, akik idefelé jövet rózsafüzért morzsoltak. Rómának ezen a részén ez igen gyakori látvány lehet, olyan természetességgel csinálták. Ezek szerint az aktív életbe is be lehet illeszteni az imát. Mennyire mindennapos jelenség ez a hallgatók körében?

Úgy figyeltem meg, hogy a rózsafüzér mostanság főleg az amerikai hallgatóink körében nagyon népszerű. Természetesen lehet a buszon, metrón, vonaton is imádkozni, de

Persze nem mindenki működik ugyanúgy. A szerzetesrendek között is nagy különbség van ebben a tekintetben. Vannak kifejezetten szemlélődő rendek, amelyekben a napi tevékenység jelentős része imádság. Nekem domonkosként naponta el kell vonulnom fél órára, nem többre, hogy utána másnak adhassam mindazt, amit ebben az időben Istentől kapok.

Rendben, nem tud olyan elmélyülté válni, mint a csöndben, magányban elvégzett ima, de a nyilvános imádságnak lehet missziós szerepe, nem? Egy elmélyülten imádkozó szerzetes látványa képes megszólítani a kereső lelkeket?

Ezzel nagyon óvatosnak kell lenni. 

Ha valaki csak példamutatásból akarja csinálni, nem lesz hiteles, sőt, kontraproduktívvá válik. Ne felejtsük el, hogy Jézus is arra figyelmeztette tanítványait: „Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek.”

Mit szól az új pápa névválasztásához?

XIII. Leó, az előző pápa, aki ezen a néven vezette az egyházat, nagyon jól értette a saját korát. Felismerte, hogy meg kell szüntetni az egyház világtól való elzárkózását és szóba kell állni a forradalmi eszméket képviselőkkel is annak érdekében, hogy megérthessük az általuk kifogásolt problémákat. Erre éppen azért volt szükség, mert 

Abban az időben, a tizenkilencedik század második felében, az ipari forradalom után széles rétegek számára egyre elviselhetetlenebbé vált az akkoriban még szinte teljesetlen szabályozatlan piaci kapitalizmus, hiszen munkások tömegeivel bántak igazságtalanul a munkaadóik. Az egyházban persze mindig is sokan foglalkoztak a szegényekkel, de az új gazdasági rendszerre szociális tanítást kellett megfogalmazni az egyháznak a szegények védelme érdekében. Ezt a tanítást foglalta össze XIII. Leó Rerum novarum kezdetű enciklikája. Ez az első olyan körlevél volt, amely összegezte az egyház szociális tanítását az ipari forradalom utáni világban. Érdekes, hogy 

Rengeteg olyan munka van, amelyben nagyon sokat kell dolgozni nagyon kevés pénzért, a mukakörülmény vagy az alkalmazottak életminősége pedig senkit sem érdekel. Éppen ezért nagyon jó választás volt a Leó név, hiszen ezzel a Szentatya arra utalt, hogy hasonló problémák vannak, mint az előző, ezen a néven pontifikáló pápa idején, ezért hasonló megoldásokra is van szükség. A szociális, gazdasági szempontok mellett abban is fel lehet fedezni párhuzamot, hogy a modernitás ma is új kihívásokat támaszt az egyháznak, ahogy XIII. Leó idején is. Ő – amellett, hogy meg kellett fogalmaznia egy korszerű szociális tanítást, amely a korlátlan kapitalizmustól és a materialista marxizmustól egyszerre óvja az emberiséget és az Istentől eredeztethető emberi méltóságra helyezi a hangsúlyt – arra is figyelmeztetett, hogy

ezért a hagyományos katolikus erkölcsi tanítás megerősítését szorgalmazta. Ma az egyháznak szintén új, eddig nem látott kihívásokra kell választ adnia.

Mikre gondol?

A mesterséges intelligencia térhódítása biztosan nem fog lassulni a jövőben. 

Egyes felfedezések az orvostudományban már ma bonyolult bioetikai kérdéseket vetnek fel. Az alapvető emberi jogok általános értelmezése egyre inkább eltávolodik a katolikus tanítástól, amely abból indul ki, hogy az embert Isten saját képmására teremtette. Elég csak arra gondolni, hogy

Rengeteg megoldandó új kérdés, vita áll előttünk, amelyekben nekünk, domonkosoknak kifejezetten aktívnak kell lennünk. A mi rendünknek mindig is az volt a feladata, hogy minél jobban megismerjük az igazságot és az embereket is minél közelebb vezessük az igazsághoz. Egyes kérdésekben párbeszédre lesz szükség, másokban viszont, mint például az abortusz vagy az eutanázia terén,

Ez nem azt jelenti, hogy részvétlennek kell lennünk a fájdalmas betegségekben szenvedőkkel vagy azokkal a nőkkel, akik korábban elvetették gyermeküket, de ma már szenvednek a döntésüktől. Éppen ellenkezőleg, az egyház dolga a bűnbánók és a szenvedők vigasztalása.

Számít még bármit a világ szemében, hogy az egyház mit tanít?

Nemrég szembesültem vele, hogy továbbra is milyen sok fiatal akar belépni a rendünkbe. Jól képzett, intelligens fiatalokról van szó, nem olyanokról, akik menekülnek a világból, mert félnek tőle vagy valamilyen oknál fogva azt gondolják, szerzetesként meg lehet úszni a tanulást és a munkát. 

Az egyház választ fog adni a kérdéseikre és választ fog adni korunk kihívásaira, ahogy eddig is az elmúlt kétezer évben. 

XIII. Leó tanításán elindulva jöttek létre azok a kereszténydemokrata pártok, amelyeknek nagy részben köszönhetjük, hogy Európa több fontos országában szociális piacgazdaságot hoztak létre, amely hosszú évtizedekig működőképes volt, és a közjó magas fokon jutott érvényre benne.

A földi mennyország azért ettől sem jött el.

Persze, sosem lesz olyan a földi életben, hogy minden tökéletessé válik. 

A migráció éppen azoknak az országoknak jelenti a legnagyobb problémát, amelyek jól működő szociális piacgazdaságot vezettek be. Ezt is az új kihívások között kell említeni, amelyre meg kell találni a keresztényi empátián alapuló, de észszerű választ. Az ugyanis a bevándorlóknak se jó, ha minden szabályozatlanul, korlátok nélkül zajlik tovább, mert akkor valójában senkin sem fogunk tudni segíteni. Az mindenesetre 

az élete java részét misszionáriusként töltötte Latin-Amerikában. Tudja, milyen problémákkal küszködnek a szegényebb országokban, és azt is, hogyan kell terjeszteni a hitet ilyen körülmények között. Ez utóbbi kiemelt feladata az egyháznak,

Végső soron nekünk ugyanis az a dolgunk, hogy az embereket Istenhez vezessük, szegényeket és gazdagokat egyaránt.

***