Silent Zone – a magyar regény, ami először angolul, az Amazonon lett siker

2024. június 10. 09:05

Ezúttal előbb lett angol és amerikai siker a magyar sztori, mielőtt itthon olvashattuk volna. Sőt, már a megfilmesítés jogait is megvették.

2024. június 10. 09:05
Silenz Zone
Böjtös Gábor
Böjtös Gábor

Nyitókép: Böjtös Gábor

Posztapokaliptikus, fertőzöttes-zombis-szörnyes történetből már annyi van, mint égen a csillag, a téma pedig olyan, hogy az ide tartozó művekkel gond nélkül Dunát lehet rekeszteni. Az élőhalottak éjszakája, 28 nappal később, Hang nélkül és a többi hasonszőrű alkotás mellé éppen a hetekben esett be az Amikor leszáll az éj, amivel pont az volt az egyik bajom, hogy a rahedli másik zsánermű mellett nulla lényegi újdonsággal szolgál. 

És akkor jött egy magyar, fertőzöttes, veszettes regény, melyben a civilizáció ismét összeomlott, 

a szintén magyar Holtak világa után pedig egy dologgal keltette fel a figyelmem.

Ezt is ajánljuk a témában

Bestseller az Amazonon, angolul

Csák Viktor az az író, akinek a neve jelenleg talán több embernek mond valamit angol nyelvterületen, mint Magyarországon, ez pedig a Silent Zone első kiadásának és a jó marketingnek köszönhető. 

A regény ugyanis többször is az angol és az amerikai Amazon eladási listájának élén állt, az olvasók pedig az értékelések alapján egyértelműen szerették. 

Persze azt nem mondhatjuk, hogy Viktor találta fel a spanyolviaszt, elvégre a részben a jól ismert toposzokra épített történet nem mentes a hibáktól, de talán pont ez az a műfaj, amelyben a legnehezebb újat alkotni. Mégis, kis mértékben ugyan, de még ez is sikerült.

Silent Zone

Egy összeomlott világ romjain

Az első 40-50 oldalnál azért voltak ellenérzéseim. Egyfelől tartottam tőle, hogy kitartásomnak csak egy nagy kliséhalmaz lesz a jutalma (400 teleírt oldalról van szó), másfelől belefutottam olyan szóképekbe és -összetételekbe, amik alapján semmi jóra nem számítottam. A „Vonásait láthatatlan damilon rángatta a fájdalom”-tól szó szerint kirázott a hideg, annyira természetellenes és erőszakosan költői szerepben tetszelgő, de iszonyatosan túlírt szöveg. Még az is eszembe jutott, hogy részben AI írta regényről van szó, miközben a kiadó Writing Systems nevét is gyanakvással figyeltem. De később szerencsére nemcsak javult a helyzet, de a főszereplők, Cassius és Abigail (beszédes nevek) utazása is egészen izgalmassá vált.

Silent Zone

Az apáskodó, rendkívül szigorú férfi és a fiatal nő párosa egyre jobban kibontakozik, ahogy a veszettektől halott senkiföldjén vándorolnak. Sőt, a múltat is megismerhetjük. Azt, ahogy egy denevérharapásból az emberiség egyik legnagyobb krízise eszkalálódott, 

és ahogy az emberek lassan rosszabbá váltak még a deformálódó, mutálódó veszetteknél is. 

Aztán persze találkozunk másokkal, aminek nem mindig happy end a vége, és ahogy a végkifejlet felé tartunk, egyre jobban megszeretjük a szereplőket.

Silent Zone

A holtakból sarjad az új élet

Sőt, bár időbe telt, de sok-sok oldalt előre haladva igazán nagy pillanatokat és emlékezetes momentumokat kapunk, akár egy visszaemlékezésről, akár hazatérésről vagy egy fura tudósról van szó. Az okok érthetőek, ahogy sokszor a reakciók is, és bár van itt némi Negan-motiváció a The Walking Deadből, ráadásul a szerző időnként nagyon túlzásba viszi a „most valami nagyon rossz dolog fog történni, de tényleg” jelzéseket, ezeken felül a kezdeti ellenérzéseim ellenére is alig tudok belekötni valamibe. Persze azt figyelembe kell venni, hogy nem szépirodalomról, hanem ponyváról van szó.

Ezt is ajánljuk a témában

A Silent Zone a zsáner egy érdekes és izgalmas darabja, a megszokott elemekkel és némi újdonsággal, mellé szerethető és jól kidolgozott karakterekkel, így érdemes próbát tenni vele. Pláne, hogy elvileg már a megfilmesítés jogait is megvásárolták, és ugye az esetek többségében a regényalap a jobb, nem a filmadaptáció. Csák Viktor pedig, ha így folytatja, még komoly karriert futhat be, pláne akkor, ha a továbbiakban is ilyen ügyesen menedzseli magát.

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!