The Black Rider, avagy a varázsgolyó-kaszting: az Örkényben elszabadul az őrület a színpadon. A Tom Waitsék Bűvös Vadász-feldolgozásából született mű nem való mindenkinek, de akinek igen, az jól szórakozhat.
Majdnem két óra egyben levezényelt teljes őrület, tomboló humor, kiemelkedő egyéni teljesítményekből összeálló frenetikus csapatjáték. Az Örkény Színházban nemrég bemutatott The Black Rider, avagy a varázsgolyó-kaszting nem való mindenkinek,
Van itt minden, mint a búcsúban, és hogy ne érjen minket meglepetés, ez már az első percekben kiderül. Sőt, a nulladikban, mert a függöny még fel sem gördül, de már folyamatosan halljuk a kikiáltókat, milyen szenzációk várnak ránk a fejszámoló jegesmedvétől az angolul éneklő színészeken át az erkölcsös politikusig.
Jegesmedvével és erkölcsös politikussal valamiért nem, de angolul (is) kiválóan éneklő színészekkel bőven találkozunk a szünet nélkül ledarált közel két órában: a sztori ugyan néhol követhetetlen, de kit érdekel ez akkor, amikor az abszurdnál is abszurdabb szituációk, a prózai részek sokszor szándékosan kínos humora (Závada Péter), a látvány és a jó dalok olyan remekül vezetik a figyelmet.
Persze a darab szerzőinek ismeretében nem meglepő, hogy – fogalmazzunk ilyen visszafogottan
William S. Burroughs (szöveg), Tom Waits (zene) és Robert Wilson (rendezés) közös munkája 1990-ben debütált Hamburgban. A három, a maga műfajában teljesen egyedi hangú és látásmódú alkotó Carl Maria von Weber 1821-es operáját, A bűvös vadászt dolgozta fel – aminek pedig egy 1700-as évekbeli, csehországi bírósági tárgyalás jegyzőkönyvéből írt novella az alapja.
A történet főszereplője Wilhelm, az örkényes változatban aktakukac könyvelő, aki beleszerelmesedik a főerdész lányába. A leendő apósnak herótja van a hozzá hasonló töketlen férfiaktól, ezért próba elé állítja a testi adottságait tekintve sem túl stramm fiatalembert: be kell bizonyítania, milyen jól lő. Az efféle dolgokhoz nyilván mit sem értő Wilhelm így kénytelen varázsgolyókat venni egy sánta idegentől: a siker garantált, ám az alku szerint az utolsó golyó sorsa az ördögféle alak kezében van.
a végén a kötelező tragédiával: Wilhelm szerelme, Kätchen (Zsigmond Emőke) holtan esik össze. A párhuzam nyilvánvaló a szövegkönyvet író Burroughs életével, aki egy részeg vagy betépett éjszakán állítólag Tell Vilmos-osat játszott a második feleségével, és amikor megpróbált lelőni a nő fejéről egy poharat, célt tévesztve megölte őt – az esetet később mindig az írói pályája origójaként említette.
Akárhogy is, jó látni, hogy az Örkény színészei milyen örömmel merülnek el ebben a feje tetejére állított,
és hogy Polgár Csaba Wilson előtt is tisztelgő rendezése a már-már az elmebaj határát súroló kitérők – közjátékok –, illetve a műfajkeveredések ellenére is milyen egységes. Nehéz is kiemelni egyéni teljesítményeket, de mivel Borsi-Balogh Máté régóta nagy kedvencem, az ő Wilhelmjével elfogult vagyok, az előadás királynője pedig egyértelműen Takács Nóra Diána (Faláb), akinek nincs egy másodpercnyi kihagyása sem, ráadásul olyanokat énekel, hogy majdnem ránk szakad a Madách téri épület teteje.
Nyitókép, előadásfotók: Örkény Színház/Horváth Judit
Tokaj-Hegyalja térsége mindig káprázatosan szép volt, és Bodrogkeresztúr, ahol mindenfelől látszanak a tokaji szőlődombok és a Zemplén tekintélyes vonulata, egészen különös miliőt áraszt magából. Petri Lukács Ádám írása.
Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.
Korszakos alkotó, aki egyszerre volt a magyar népi kultúra és zenei őshagyomány megmentője és az új irányokat kereső modern művészet úttörője. Rajcsányi Gellért írása.
Nyolc-kilenc éves korától állandó kemény munkában volt része. De a természet rendjét úgy megismerte, hogy doktorálhatott volna belőle. Csóti György írása.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
A tiszás nyugdíjszakértő egyértelműen fogalmazott.
Ezt is csak Orbán Viktor vette észre.
