The Black Rider, avagy a varázsgolyó-kaszting: az Örkényben elszabadul az őrület a színpadon. A Tom Waitsék Bűvös Vadász-feldolgozásából született mű nem való mindenkinek, de akinek igen, az jól szórakozhat.
Majdnem két óra egyben levezényelt teljes őrület, tomboló humor, kiemelkedő egyéni teljesítményekből összeálló frenetikus csapatjáték. Az Örkény Színházban nemrég bemutatott The Black Rider, avagy a varázsgolyó-kaszting nem való mindenkinek,
Van itt minden, mint a búcsúban, és hogy ne érjen minket meglepetés, ez már az első percekben kiderül. Sőt, a nulladikban, mert a függöny még fel sem gördül, de már folyamatosan halljuk a kikiáltókat, milyen szenzációk várnak ránk a fejszámoló jegesmedvétől az angolul éneklő színészeken át az erkölcsös politikusig.
Jegesmedvével és erkölcsös politikussal valamiért nem, de angolul (is) kiválóan éneklő színészekkel bőven találkozunk a szünet nélkül ledarált közel két órában: a sztori ugyan néhol követhetetlen, de kit érdekel ez akkor, amikor az abszurdnál is abszurdabb szituációk, a prózai részek sokszor szándékosan kínos humora (Závada Péter), a látvány és a jó dalok olyan remekül vezetik a figyelmet.
Persze a darab szerzőinek ismeretében nem meglepő, hogy – fogalmazzunk ilyen visszafogottan
William S. Burroughs (szöveg), Tom Waits (zene) és Robert Wilson (rendezés) közös munkája 1990-ben debütált Hamburgban. A három, a maga műfajában teljesen egyedi hangú és látásmódú alkotó Carl Maria von Weber 1821-es operáját, A bűvös vadászt dolgozta fel – aminek pedig egy 1700-as évekbeli, csehországi bírósági tárgyalás jegyzőkönyvéből írt novella az alapja.
A történet főszereplője Wilhelm, az örkényes változatban aktakukac könyvelő, aki beleszerelmesedik a főerdész lányába. A leendő apósnak herótja van a hozzá hasonló töketlen férfiaktól, ezért próba elé állítja a testi adottságait tekintve sem túl stramm fiatalembert: be kell bizonyítania, milyen jól lő. Az efféle dolgokhoz nyilván mit sem értő Wilhelm így kénytelen varázsgolyókat venni egy sánta idegentől: a siker garantált, ám az alku szerint az utolsó golyó sorsa az ördögféle alak kezében van.
a végén a kötelező tragédiával: Wilhelm szerelme, Kätchen (Zsigmond Emőke) holtan esik össze. A párhuzam nyilvánvaló a szövegkönyvet író Burroughs életével, aki egy részeg vagy betépett éjszakán állítólag Tell Vilmos-osat játszott a második feleségével, és amikor megpróbált lelőni a nő fejéről egy poharat, célt tévesztve megölte őt – az esetet később mindig az írói pályája origójaként említette.
Akárhogy is, jó látni, hogy az Örkény színészei milyen örömmel merülnek el ebben a feje tetejére állított,
és hogy Polgár Csaba Wilson előtt is tisztelgő rendezése a már-már az elmebaj határát súroló kitérők – közjátékok –, illetve a műfajkeveredések ellenére is milyen egységes. Nehéz is kiemelni egyéni teljesítményeket, de mivel Borsi-Balogh Máté régóta nagy kedvencem, az ő Wilhelmjével elfogult vagyok, az előadás királynője pedig egyértelműen Takács Nóra Diána (Faláb), akinek nincs egy másodpercnyi kihagyása sem, ráadásul olyanokat énekel, hogy majdnem ránk szakad a Madách téri épület teteje.
Nyitókép, előadásfotók: Örkény Színház/Horváth Judit
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
„Mi vagyunk többségben ebben a városban, és sajnos nem érzem, hogy Romániában élnék” – árulta el a problémáját az illető.
Egy évtizeden át volt a miskolci közönség kedvence, egy ideje pedig a Thália Színházban már a fővárosi nézők is láthatják, hányféle szerepben képes tökéletesen helytállni. Interjúnk.
Több tucat bűnözőnek ad kegyelmet utolsó napjaiban az amerikai elnök.
Nem kellett volna bezárni az atomerőműveket a miniszterelnök szerint.
