Mindez persze nem zavarja a háborúpárti propagandát: hétről hétre jönnek az újabb ötletek, milyen csodafegyverrel kellene felszerelni az ukránokat. Egy ideig úgy tűnt, majd Friedrich Merz német kancellár – akinek kormánya már azelőtt megbukni látszik, hogy hivatalba lépett volna – friss lendülettel átadja a Taurus rakétákat Kijevnek, ám az amerikaiak szóltak neki, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Az uniós vezetők készülnek az újabb szankciós csomag bevezetésére, amely
most már aztán tényleg, isten bizony és végleg térdre fogja rogyasztani az orosz gazdaságot;
az igazán bátrak (dehogy vak, vakmerő, ahogy a viccben mondják) a befagyasztott orosz vagyon elkobzásáról álmodoznak. Repkednek a béketervek, sercegnek a piros filctollak a térképeken. Néhány európai fővárosban olyan hangulat uralkodik, mintha legalábbis az ukrán hadsereg állna nyerésre.
A békepárti tábor új vezetőt kapott Trump személyében, de a narratív térben továbbra is védekezni kényszerül. Az értelmiség többsége, a kommentátorok és szakértők nagy része – ahogyan a legújabb aláírnivaló is mutatja – úgy kívánja az öldöklés folytatását, hogy semmilyen személyes kockázatot nem vállal érte. Pedig az európai, az amerikai, az orosz és az ukrán emberek is békét akarnak, ez ma már egyértelműen látszik a közvélemény-kutatásokból. Mégis,
a sajtó többségében, a közösségi médiában továbbra is eretnekségnek számít, ha valaki a béke mellett szólal fel.
Özönlenek a címkék és a minősítések, függetlenül attól, hogy mik a békepárti érvek, ugyanis győzni kell minden vitában és mindenáron. És ha így van, akkor annál rosszabb
a tényeknek.
Nehéz persze beismerni, hogy tévedtünk. Ezért nem tudja elengedni az EU vezetése sem az elképzelt háborúját, ugyanis akkor be kellene vallania, hogy elszúrta, és le kellene vonnia többek között személyi következtetéseket is. Biztosak lehetünk benne, hogy ez nem fog megtörténni. Viszont azoknak, akik a háború első napjától kezdve a béke pártján álltak, azoknak, akik az elejétől fogva látták, hová vezet az esztelen pusztítás, most ideje átvenniük a kezdeményezést a média és a narratíva világában is.
A tények és az emberek velük vannak. A túloldalon az önáltatás, a hazugságok és a saját karrierjükbe kapaszkodó, alkalmatlan vezetők vannak.
Most, hogy a béke mindennap közelebb kerül Európához, bátran és büszkén kell beszélni arról, milyen hibákat követett el az EU vezetése, és arról is, hogyan fogjuk ezeket a hibákat kijavítani. Erről szól a szólásszabadság: az eltérő vélemények ütköztetéséről és arról, hogy nem kell mindenben egyetértenünk. Végül is nem ez a demokrácia, amiért állítólag harcolunk?
A szerző külpolitikai szakértő, helyettes államtitkár
***