Most, hogy a béke mindennap közelebb kerül Európához, bátran és büszkén kell beszélni arról, milyen hibákat követett el az EU vezetése, és arról is, hogyan fogjuk ezeket a hibákat kijavítani.
Majd száz évvel ezelőtt a baloldal jeles képviselői még nem a Twitteren és nevetséges kiáltványok aláírásával, hanem a lövészárokban harcoltak az „igaz ügyért” a korszak utolsónak vélt nagy csatájában a „jó” és a „rossz” között, tetteikről pedig többek között A milicista halála, valamint a Hódolat Katalóniának emlékezik meg. Kései utódaik – ötszázan – épp belerángatnák az ukrajnai háborúba Európát. A nagy különbség az, hogy az ötszáz aláíró közül egy sem a saját életét, nem is gyerekei és rokonai, hanem
az ukrán és más európai munkások életét áldozná fel a „rossz” elleni küzdelem véres oltárán.
Nehéz dolga van annak, aki az ukrajnai háború folytatása mellett akar érvelni. A csatamezőre nézve az látszik, hogy ha az ukránok az erő pozíciójából szeretnének tárgyalni, akkor azonnal le kell ülniük, mert ennél jobb már nem lesz. Ukrajna két legnagyobb európai támogatója, Keir Starmer brit miniszterelnök (népszerűsége 22 százalékos) és Emmanuel Macron francia elnök (népszerűsége 26 százalékos) minden próbálkozása ellenére sem tudja Donald Trump amerikai elnököt belerángatni a háborúba. Hiába ülésezik hetente a hajlandók koalíciója felváltva Londonban és Párizsban:
az amerikaiak nélkül még az európai „nagyhatalmak” is tehetetlenek Ukrajna ügyében.
Épp a múlt héten volt kénytelen beismerni a brit kormány is: nem fog, mert nem tud békefenntartókat küldeni Ukrajnába.
Mindez persze nem zavarja a háborúpárti propagandát: hétről hétre jönnek az újabb ötletek, milyen csodafegyverrel kellene felszerelni az ukránokat. Egy ideig úgy tűnt, majd Friedrich Merz német kancellár – akinek kormánya már azelőtt megbukni látszik, hogy hivatalba lépett volna – friss lendülettel átadja a Taurus rakétákat Kijevnek, ám az amerikaiak szóltak neki, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Az uniós vezetők készülnek az újabb szankciós csomag bevezetésére, amely
most már aztán tényleg, isten bizony és végleg térdre fogja rogyasztani az orosz gazdaságot;
az igazán bátrak (dehogy vak, vakmerő, ahogy a viccben mondják) a befagyasztott orosz vagyon elkobzásáról álmodoznak. Repkednek a béketervek, sercegnek a piros filctollak a térképeken. Néhány európai fővárosban olyan hangulat uralkodik, mintha legalábbis az ukrán hadsereg állna nyerésre.
A békepárti tábor új vezetőt kapott Trump személyében, de a narratív térben továbbra is védekezni kényszerül. Az értelmiség többsége, a kommentátorok és szakértők nagy része – ahogyan a legújabb aláírnivaló is mutatja – úgy kívánja az öldöklés folytatását, hogy semmilyen személyes kockázatot nem vállal érte. Pedig az európai, az amerikai, az orosz és az ukrán emberek is békét akarnak, ez ma már egyértelműen látszik a közvélemény-kutatásokból. Mégis,
a sajtó többségében, a közösségi médiában továbbra is eretnekségnek számít, ha valaki a béke mellett szólal fel.
Özönlenek a címkék és a minősítések, függetlenül attól, hogy mik a békepárti érvek, ugyanis győzni kell minden vitában és mindenáron. És ha így van, akkor annál rosszabb
a tényeknek.
Nehéz persze beismerni, hogy tévedtünk. Ezért nem tudja elengedni az EU vezetése sem az elképzelt háborúját, ugyanis akkor be kellene vallania, hogy elszúrta, és le kellene vonnia többek között személyi következtetéseket is. Biztosak lehetünk benne, hogy ez nem fog megtörténni. Viszont azoknak, akik a háború első napjától kezdve a béke pártján álltak, azoknak, akik az elejétől fogva látták, hová vezet az esztelen pusztítás, most ideje átvenniük a kezdeményezést a média és a narratíva világában is.
A tények és az emberek velük vannak. A túloldalon az önáltatás, a hazugságok és a saját karrierjükbe kapaszkodó, alkalmatlan vezetők vannak.
Most, hogy a béke mindennap közelebb kerül Európához, bátran és büszkén kell beszélni arról, milyen hibákat követett el az EU vezetése, és arról is, hogyan fogjuk ezeket a hibákat kijavítani. Erről szól a szólásszabadság: az eltérő vélemények ütköztetéséről és arról, hogy nem kell mindenben egyetértenünk. Végül is nem ez a demokrácia, amiért állítólag harcolunk?
A szerző külpolitikai szakértő, helyettes államtitkár
***
Ezt is ajánljuk a témában
Állítólag béke esetén szegénység lesz ott és nyomor. Miért, most mi a helyzet? Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: NICOLAS TUCAT / AFP)
Hiába próbálnak meg minden trükköt az EU-ban az ukrán csatlakozáshoz, végül Magyarországnak is hozzá kell majd járulni.
Egyértelmű sikerként értékelték egy ukrán gazdasági lapban, hogy az elmúlt napok súlyos csapásai után emelkedésnek indult az olaj világpiaci ára. A drágulást márpedig mi is megérezzük majd előbb-utóbb, lehet, hogy az ukránok dróntámadásai miatt egy időre búcsút mondhatunk a 600 forint alatti üzemanyagáraknak
Az orosz elnöki szóvivő ezt azzal magyarázta, hogy a NATO katonai és logisztikai támogatást nyújt Ukrajnának.
Konkrét javaslattal állt elő az ukrán elnök.
A fideszes EP-képviselő szerint Von der Leyen felelőssége, hogy Európa mély gazdasági válságban van.
Aggódik a georgiai miniszterelnök.
Míg a hazug törődik a valósággal azért, hogy eltagadhassa azt, a „bullshitter” számára teljesen közömbös, az ő egyetlen célja a hatás – írta éleslátó esszéjében Harry G. Frankfurt közel negyven évvel ezelőtt.
Ha adakozunk egy kórháznak, az nem az egészségügy összeomlásának a jele. Sőt, a leggazdagabb országokban a legnagyobb a jótékonykodási kedv. Az adomány a bőség jele, nem a hiányé. Magyarországon pedig a milliárdos fejlesztések mellé érkezik szívből jövő segítség. Sebestyén Géza írása.
