Donald Trump Amerikája már nem akar példakép és globális apuka lenni

„Ha arra gondolunk, mikor volt az USA megítélése a legpozitívabb a közelmúltban, jó eséllyel állítható, hogy ez az Obama-korszakra tehető, és mindez elsősorban egyfajta szimpátiának köszönhető. Mert hát jó eséllyel aligha gondolkodott erről cizelláltabban az »Amerika-hívők« többsége, mint Randy Marsh. Hogy aztán mennyire nem jött változás a korábbiakhoz képest, azt az Obama-korszak pénzügyi összeomlásokra adott válasza (a beszakadt bankok állami beavatkozással történő megmentése) bizonyította, illetve az, hogy a szimbolikuson túl más nem történt. Az Egyesült Államok első afroamerikai származású elnöke nem hozta el a megváltást. És hát nézzük meg, ki és milyen kampányokat követően vette át helyét a Fehér Házban.

Amikor pár évvel ezelőtt egy belvárosi, idegen nyelvű könyvesboltban a pénztárhoz léptem a Bob Woodward Rage című könyvével, a borítón Donald Trump »félbevágott« arcképével, váratlanul megszólított egy intelligens amerikai hölgy. Közölte velem, hogy Chicagóból jött, és reméli, nem gondolom azt, hogy Amerikában mindenki olyan, mint »az az ember«. Váltottunk pár szót, közben biztosítottam róla, hogy nincs így, ahogy arról is – itt talán azt éreztem, magyarázkodnom kell –, hogy én csak úgy »szórakozásból« fogom elolvasni a könyvet.

Kétségtelen persze, hogy Donald Trump első és második megválasztását is az indokoltnál nagyobb hisztéria övezte az Egyesült Államokban (is), ez a hisztérikus hangulat pedig egyfelől megnehezíti, hogy érdemben kritizálni lehessen Trump tevékenységét, másfelől azzal az úgynevezett »Trump-károsultak« inkább csak alágyújtanak a trumpi retorikának. Hogy ez a jelenség mennyire szükségszerű, és következik a média működéséből, és különösen abból, amivé az elmúlt években vált, azt az amerikai Vox társalapítója, Ezra Klein is felismerte. Why We’re Polarized (Miért polarizálódtunk?) című könyvében a következőket írja a sajtó és Donald Trump kapcsolatáról: »Trump maga is a részrehajló tendenciák terméke, de nem ő az első, és nem is ő lesz az utolsó. A politikai sajtó elfogult, de nem is annyira a baloldal vagy a jobboldal iránt, mint inkább a zajos, a felháborító, a színes, az inspiráló és a konfrontáció irányába.« (Ezra Klein, Why We’re Polarized, Profile Books, 2021, 170.)

Sokan gondolják ugyanakkor, hogy elsősorban a demokrata szavazó amerikaiak szégyellik Trumpot, ám ez biztosan nincs így. A Trump-féle fellépés, mely nevezhető egyfajta posztdiplomáciának, és a tárgyalási tradíciók felrúgásán alapszik, a republikánus közösségen belül is megosztó. Az pedig, hogy amerikaiak és az Egyesült Államokkal szimpatizálók együttesen okolják Trumpot azért, hogy romlik az USA megítélése, egybeesik azzal, hogy a liberális demokrácia világszerte pozíciókat veszít.”

Nyitókép: Brendan Smialowski / AFP