Sajátjaikra vadásznak

Nyitókép: Pavlo Palamarcsuk / Anadolu Agency via AFP

„Reménytelen eligazodni az ukrajnai háborús híreken, mindkét fél nagyokat lódít. Ellenben nem manipulálhatók az országban zajló kényszersorozásokról titokban készült felvételek. Rendőrök, katonák csoportokban vonulva gyűjtik be a férfiakat. Felszólítás nélkül rontanak rá férfiakra, nagyobb fiúkra, s már cipelik is őket magukkal. Főképp pályaudvarokon, benzinkutaknál, üzletközpontok, megállók közelében történnek a brutális akciók, de újabban már lakóházakba is betörtek, ágyból, asztal mellől, kisgyermek szeme láttára cipelték el a tiltakozó férfiembert. Kijev újabb és újabb tíz- és százezreket kíván besorozni, hogy a veszteségeit pótolja. Mint a hitleri végórákban. Akinek van pénze, az kifizeti, hogy ne vigyék a frontra, akinek nincs, az megy a húsdarálóba. Tizenévestől nyugdíjas korúig mindenkit visznek. Ágyútölteléknek jók lesznek.

Ha Magyarországon valaha veszélyben volt a haza – és hányszor volt, óh, Istenem! –, soha sem embervadászatba torkolló kényszersorozással állt össze a hont védő sereg. Kossuth toborzó szózatára szívrepesve „fordult, nyergelt” az idegenbe parancsolt „császári” magyar huszár… Ha meg éppen nem volt nemzeti regiment, mert a világháború végén szélnek eresztette a vörös gróf züllött hadügyminisztere, akkor magunk szervezte Rongyos Gárdaként álltunk ki az ezeréves határokért, vagy puskát ragadva polgárként, diákként vasutasként foglaltuk vissza legbátrabb városunkat, Balassagyarmatot.

A hazáért elvérző pesti srácokat sem kényszersorozással verbuválták 1956-ban. Az a haza, amelyhez most áldozatokat toboroz Ukrajnában a halál, már évekkel ezelőtt, a Majdannál elveszett.”