Rendkívüli! Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Baráti tűz. Nem az oroszok, nem Észak-Korea, hanem Amerika.
A kérdés az, hogy miért. Mert birkák. Ezt 1994 óta tudom.
Nyitókép: Képernyőkép
„Csak most (szerda, kora délután) döbbentem rá arra, hogy Trump másodszor is egy női ellenfelet legyőzve lett ismét az Egyesült Államok elnöke. 2016-ban a nagy esélyes Hillary Clintont verte meg. Úgy alakult, hogy kettejük tévé-vitáját Kálmán Olgával szinkronizáltuk az ATV-ben. Legalább ötször elolvastam Trump szövegét, és erős meggyőződésemmé vált, hogy ez az ember nem normális. Az amerikai polgárok mégis megválasztották elnöküknek. A kérdés az, hogy miért. Mert birkák. Ezt 1994 óta tudom, akkor ,,krúzoltunk” először a Karib-tengeren. Egyik este -ahogy szokás- a kapitány adott vacsorát. Egy hosszú asztal mellé tereltek minket, én szemben ültem a Havasnéval, mellettem egy tündéri, idős néger hölgy ült, velünk szemben, tehát a feleségem mellett egy szintén aranyos, néger öregúr foglalt helyet. Az ő oldalukon fiatal, fehér fiú és lány kapott helyet, szépek voltak és boldogok, nászúton voltak. Aztán jöttek a hivatásos fotósok. Összetolták az egymás mellett ülő utasokat. Havasné 5 dollárért vehetett volna egy képet, amin az említett néger bácsi éppen a vállára hajtja a buksiját. Az ifjú feleség sem az férjével szerepelt a képen, neki az idős néni jutott. Én határozottan tiltakoztam, hogy a szomszéd asszonnyal fényképezzenek le. Annyira szürreális volt az egész fotózás! Körbejártam az éttermeket és láttam, hogy a birka amerikaiak vadidegenekkel fotózkodnak, és akkor már tudtam, hogy ezek mindenre képesek. Van, hogy megnyerik a világháborút és van, hogy másodszor is egy idiótát választanak elnöknek. Az azért vigasztal, hogy Orbán Viktor ezúttal is eljátszhatja a magányos hőst.”