Megkongatta a vészharangot az európai demokráciák felett a neves elemző
Ivan Krastev szerint 1989 már nem tűnik a liberalizmus fénypontjának.
A trendi Nyugaton mélyen meg vannak győződve arról, hogy ők az út, az igazság és az élet.
„Igazából nem tudom, hol is kellene elkezdeni, ugyanakkor azt is érzem, hogy teljesen mindegy. Mert mindenhonnan pontosan ugyanoda jutunk. Róma? London? Falanszter? Mindegyik egyszerre… Akkor vágjunk bele!
Óriási felháborodást váltott ki a zsidó szervezetek körében nem csupán Belgiumban, de Európa-szerte a Humo belga magazin cikke, amelyben Herman Brusselmans flamand író gyakorlatilag a zsidók megölésére szólított fel – számol be róla a Politico brüsszeli hírportál. Írásában Brusselmans úgy fogalmazott, hogy amikor látta egy, a romok között az anyjáért kiáltó palesztin kisfiú képét, elképzelte a saját feleségét és kisfiát hasonló helyzetben, és annyira felbőszült, hogy legszívesebben kést vágott volna minden zsidó torkába, akivel találkozik.
Varázslatos, nem? Emlékeznek még a régi szép időkre, amikor hatalmas nemzetközi botrány kerekedett abból, hogy a magyar parlamentben elhangzott egy felszólalás alatt, miszerint »hordót a zsidónak!«. Majdnem bevonultak az ENSZ-csapatok, a »pesti zsidó firkászok« elkezdtek arról cikkezni, hogy megint be kell csomagolniuk a bőröndjeiket – aztán kiderült, hogy ami elhangzott, az »hordót a szónoknak!« volt, de az már senkit nem érdekelt. Attól fogva felépült a »magyarországi antiszemitizmus« aljasságból és hazugságból összerótt, összenyálazott katedrálisa, kinevezték bele főpappá Csurka Istvánt, kicsit később én lettem a ministráns, és így éltünk úgy harminc-harmincegy évig. Ha tüsszentettél a Dohány utcában, másnap megírták, csomagolniuk kell a zsidóknak. És most, ebben az ihletett pillanatban képzeljük el, ha akkoriban, vagy akár két-három évvel ezelőtt valaki kijelentette volna idehaza, miszerint legszívesebben kést vágna minden zsidó torkába. Na? Megvan a kép odabent, fejben?
Ne törődj vele. Ma más világot élünk.
A nagy belga író ma nyugodtan megteheti, semmi sem fog történni. Se vele, se úgy általában »antiszemitizmus« ügyben. A világ, ahol élünk, mára megtért a szélsőbalosok eredendő antiszemitizmusához és Izrael-ellenességéhez, helyreálltak a dolgok.”