Szakértőt kérdeztünk: Erdoğan valóban megtámadja Izraelt?

Nyitókép: Turkish Presidency / Murat Cetin / AFP

Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasárnap kijelentette, hogy Törökország beavatkozhat Izraelben, ahogyan korábban Líbiában és Hegyi-Karabahban is tette, bár nem részletezte, milyen típusú beavatkozásra gondolt.

Erdoğan, aki heves kritikusa az izraeli offenzívának Gázában, az ország védelmi iparát méltató beszédében említette meg a háborút és a korábbi akciókat.

Emlékezetes 2020-ban Törökország katonai személyzetet küldött Líbiába az ENSZ által elismert Nemzeti Egységkormány támogatására. Törökország tagadta, hogy közvetlen szerepet játszott volna Azerbajdzsán katonai műveleteiben Karabahban, de tavaly kijelentette, hogy „minden eszközt”, beleértve a katonai kiképzést és modernizációt, felhasználja szoros szövetségese támogatására.

Október 7. után a török vezető Iszmáíl Hanije Hamász-vezérrel is találkozott Isztambulban, ahol a palesztinokat Izrael elleni összefogásra buzdította, és

„Erdoğan török elnök veszélyes retorikája és azon fenyegetésének fényében, hogy megtámadhatja Izraelt, Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter utasította a diplomatákat , hogy sürgősen vegyék fel a kapcsolatot a NATO tagállamaival Törökország elítélésére, illetve kizárásának követelésére a regionális szövetségből” – ismertette az izraeli diplomáciai tárca. A helyzet tehát korántsem rózsás, mi pedig 

– Melyek voltak az előzményei, a nem példa nélküli, török retorikai támadásnak?

Törökországban az Izrael-ellenesség és a palesztinok iránti szimpátia rendkívül magas a társadalomban. 

Erdoğan a Hamász október 7-ei terrortámadását követő izraeli ellencsapásra kezdetben meglepően visszafogottan reagált, tekintettel a mintegy egy évvel korábban megindult török-izraeli közeledésre. Ez azonban nem tartott sokáig, alig több mint két hétre rá visszaállt a 2009 óta megszokott erős török retorika, amelynek részeként nevezte már Netanjáhút többek között

Az izraeli válaszcsapás elhúzódásával egyre nőtt a nyomás különösen a muszlim többségű államok vezetőin, hogy álljanak ki határozottabban a palesztinok mellett. Erdoğan is érezte ezt a nyomást. Tüntetések zajlottak országszerte, bojkottokat szerveztek, politikai ellenfelei pedig minden oldalról hevesen kritizálták a török elnök mérsékelt reakcióját. 

Ezért kellett lényegében bevezetni idén május elején a kereskedelmi embargót is Izraellel szemben. Ugyanakkor a török lépések még mindig lehetnének keményebbek. Például Izrael Azerbajdzsánból kapja a kőolajszükségletének 40%-át, amely Törökországon keresztül halad át. Ankara azonban eddig nem akadályozta ezeket a szállításokat.

A belpolitikán túl geopolitikai és ideológiai megfontolások is állnak a török politika mögött.

Ne felejtsük el, hogy évszázadokig (egészen 1924-ig) az oszmán szultánok töltötték be a szunnita muszlim világ vallási vezetőjének a szerepét (a kalifa posztját). Erdoğan erre az örökségre is épít.

– A fent elhangzottakat mennyire gondolják komolyan a törökök? Lesz-e például a szíriaihoz hasonló bevonulás?

Ahogyan már említettem, nagyon erős rajta a belpolitikai nyomás a kérdésben. Érdemes megnézni a kijelentés kontextusát is. Az alapvetően belpolitikai fókuszú beszédben Törökország erejét dicsérte, hogy hova jutottak el, a hadiipar fejlettségét. Ekkor hangzottak el ezek a mondatok is példaként. Az „erősnek kell lennünk, hogy fennmaradjon az ország”, visszatérő toposz ezekben a beszédekben, ami remekül legitimálja az erőskezű vezető szükségességét is. A potenciális izraeli beavatkozást említő gondolat után pedig rögtön iszlamista ellenzékének, az Újra Jólét Pártjának szúrt oda, mikor jelezte, hogy már korábban meghívták Mahmúd Abbászt, hogy beszéljen a török parlamentben, csak az nem jött el. Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy Erdoğan a gázai háború kapcsán katonai erő alkalmazására tett utalást.

Több okból is. Nincs közvetlen határ, sem egzisztenciálisnak tekintett fenyegetés, mint például Irak vagy Szíria esetében a kurd kérdés. Az izraeli helyzet nem összehasonlítható a líbiai vagy a karabahi esettel sem. Izrael a világ egyik legerősebb katonai erejével rendelkező állama, a másik oldalon pedig nincs egy vele összevethető katonai képességekkel rendelkező fél, akit támogatni lehetne. 

Törökország elsősorban közvetítésre törekszik a legtöbb környező konfliktusban, és ténylegesen a békében érdekelt, nem az eszkalációban, hiszen nem hiányzik neki sem a szomszédos háborúk negatív hatásainak átgyűrűzése, sem a beszűkülő külpolitikai mozgástér, a potenciális nyugati szankciók vagy a kereskedelem elé támasztott akadályok. Ugyanakkor küldetésének tekinti, hogy „az emberiség lelkiismereteként” folyamatosan felszólaljon a palesztin ügy mellett, és felszólítsa a világot a vérontás megállítására.

– Van-e feszültség a törökök gázai/izraeli álláspontja miatt a NATO-ban? Mit gondolnak erről az amerikaiak? Hiszen NATO tagállam mind a kettő, és ebből az USA nagy Izrael-támogató.

Részben ezzel magyarázhatjuk a májusra beharangozott Biden-Erdoğan találkozó elmaradását is. Netanjáhú néhány nappal ezelőtti amerikai kongresszusi beszéde is nagy felháborodást váltott ki Törökországban. Voltak azonban ennél jóval kiélezettebb helyzetek is a török-nyugati viszonyban. 

Emellett az idei évben újabb EU-s államok ismerték el a Palesztin Államot. Washington az Izrael-ellenes érzelmek szítását természetesen nem nézi jó szemmel, ugyanakkor mindkét állam az Egyesült Államok szövetségese. Ennek megfelelően jellemzően óvatos retorikát alkalmaznak, és a nézeteltéréseik rendezésére biztatják Törökországot és Izraelt.

– Mi a visszhangja a török és az izraeli médiában az elhangzottaknak?

Az izraeli külügyminiszter válaszul Szaddám Huszeinhez hasonlította Erdoğant, hogy az ő nyomdokait követi, amire számos török miniszter reagált erős szavakkal Erdoğan védelmében, amely reakciókban a népirtás felemlegetése még az enyhébb kifejezések közé tartozott. 

 Izrael számára pedig jelenleg fontosabb és aggasztóbb a libanoni a helyzet.