Az örmény exodus az űrből is látszik

2023. szeptember 27. 11:43

Úgy tűnik, hogy Karabah egy olyan befagyott konfliktusként vonul be a történelembe, amely hosszú évtizedek után felolvadt.

2023. szeptember 27. 11:43
Bendarzsevszkij Anton
Bendarzsevszkij Anton
Facebook

Az örmény exodus az űrből is látszik. Azerbajdzsán múlt heti, alig 23 óra leforgása alatt lebonyolított katonai akciója végleg pontot tett a hegyi-karabahi konfliktusra. Baku visszaszerezte a kontrollt az egyébként nemzetközi jogilag is a területe  részeként tekintett Hegyi-Karabah felett. 

Néhány évvel ezelőtti adatok szerint mintegy 145 ezren laktak karabahban, több mint 99%-uk örmény. Ez persze nem volt mindig így, az örmény homogenitás egymással szembeni megfélemlítések és erőszakos kitelepítések eredménye is, a XX. század folyamán a Karabahban élő örmények aránya 75 és 90% között mozgott.

Ők most menekülnek – félnek az azeriek reakcióitól. És itt nem feltétlenül a központi hatalom intézkedéseit kell érteni, hanem az alsó szinten a hétköznapi emberek reakcióit és viselkedését. A gyűlölet a két nép között tényleg nagy.

A Maxar tegnap készült felvételén több száz örmény kocsi látható, ahogyan próbálják elhagyni a régiót és Örményországba menekülnek. A katonai műveletek után Azerbajdzsán megnyitotta az örmények előtt a Lacsinszkij folyósót – lényegében jelenleg az egyetlen útvonalat, amelyen keresztül Nyugat felé Karabahot el lehet hagyni.
Az elmúlt néhány napban a régiót már több mint 42 ezer örmény hagyta el, a Karabahban élők harmada. Karabah teljesen kiürül, az örmény exódusz folytatódik.
Úgy tűnik, hogy Karabah egy olyan befagyott konfliktusként vonul be a történelembe, amely hosszú évtizedek után felolvadt. Ilyenre a Szovjetunió felbomlása óta, és az annak nyomán kialakult befagyott konfliktusok történetében még nem volt példa, ez most akár trendszerű folyamat is lehet (a többi között lehet említeni Transznisztriát, Abháziát, Oszétiát vagy a 2014 utáni Kelet-Ukrajnát).

P.S.: A karabahi történet szerintem rendkívül jó, illusztris példa arra, hogy a dolgok sokszor nem fekete-fehérek, a helyzet ennél sokkal mélyebb és komplexebb.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Maxar

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fintaj-2
2023. szeptember 28. 19:13
Olvasd el mit írtál! ZZoltan 2023. szeptember 28. 03:54 "Majd a SZU alatt a 20. században telitelepítették örménnyel. Meg a 1992-94-es haáborúban, (ahol az örmények követtek el népírtást az azeriek ellen!), majd 1 millió(!!!) azerbjdzsánt üldöztek el a karabahi régióból!" Ha a SZU alatt telitelepítették örménnyel, akkor hogyan tudtak elüldözni a SZU felbomlása után 1 millió azerit?
ZZoltan
2023. szeptember 28. 03:54
Anton csak az alábbi tényeket feljtetted el leírni: Karabahban NEM éltek örmények. (Soha nem is volt Örményország része.) Az oroszok foglalták el az azeriektől 1820-as években. Majd a SZU alatt a 20. században telitelepítették örménnyel. Meg a 1992-94-es haáborúban, (ahol az örmények követtek el népírtást az azeriek ellen!), majd 1 millió(!!!) azerbjdzsánt üldöztek el a karabahi régióból! A 19. sz közepén még 90%-a azeri volt Karabahnak. Nem tudom miért nyom a mandiner örmény propagandát. De a tények a következők: Az azeriek komoly szövetségeseink, és most visszafoglalták a saját területeiket. mint ahogy nekünk is vissza kéne foglalnunk Erdélyt.
Akitlosz
2023. szeptember 28. 01:19
Jelenleg alkalmas a világtörténelmi helyzet a konfliktusok megoldására. Szerintem már Kína is végzett volna Tajvannal, ha el merte volna kezdeni. Nemzetközi jogilag is a saját területe. Az is meglepő, hogy Amerika, Lengyelország, Románia és Moldova nem támadták meg Transznyisztriát. Az oroszok nem tudnak megvédeni a NATO ellen. Moldova ellen igen. Ha Moldova csatlakozik Romániához, akkor a nemzetközileg el nem ismert Transznyisztria is, s ezzel automatikusan NATO területté válik. Ha az oroszok érnének oda, akkor Transznyisztria Oroszország lesz tekintettel arra, hogy semmilyen más lehetősége sincsen nemzetközi elismertség hiányában.
burmin2
2023. szeptember 27. 16:28
És ahogy ez lenni szokott, a kulturális, történelmi műemlékeket is le fogják rombolni az azeriek. Majd fotókon lehet nézni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!