„A feleségem inkább függetlenségpárti, de a realitás talaján állva mégis inkább a status quo mellett áll, és nem igazán örül a házelnök asszony látogatásának” – mondja Goró Oszkár, egy Tajvanon élő magyar, akit a szigeti hétköznapokról és politikai körképről kérdeztünk.

Tajvan messze nem olyan egyszerű konstrukció, mint azt a világsajtó mutatni szereti. Főleg most, hogy Pelosi látogatása kissé ráirányította a figyelmet. Közkeletű tévedés például, hogy

• Tajvan és Kína gyűlöli egymást
• az Egyesült Államok a független Tajvan mellett áll
• amely öröktől fogva demokratikus állam;

aki pedig csak érintőlegesen járatos a huszadik századi kínai történelemben, rácsodálkozhat arra, hogy a kommunisták elől a szigetre menekülő

• nacionalista, antikommunista Kuomintang párt éppen a Kína-barát politikai erő manapság.

Tajvan hivatalos neve ugyanis az, hogy Kínai Köztársaság. A Kuomintang alapította, miután 1949-ben végleg elvesztették a polgárháborút a Kínai Kommunista Párttal szemben, s ide menekült a polgári Kína: a polgári párt tagjai, a szellemi-üzleti élet krémje, és úgy általában mindenki, akinek volt valamiféle sejtése arról, milyen is az a kommunizmus.

Az Egyesült Államok erőteljesen támogatta a Kínai Köztársaságot a kommunista szárazföldi Kínával szemben, és egy jó ideig, pontosabban

nem a már akkor is százszor akkora lakosságú Kínai Népköztársaságot.

Tajvan egyébként nem volt demokrácia: a Kuomintang egypártrendszere jellemezte, noha gazdaságilag, életmódját és életszínvonalát tekintve a Nyugathoz tartozott, csak a nyolcvanas években demokratizálták a rendszert. Érdekes módon a kommunista Kínából áttelepültek már ekkor erőteljes befolyást kezdtek kiépíteni a harmad-Magyarországnyi, ma 23 milliós szigetországban.

a hozzá képest eltörpülő méretű szigettel szemben, amelyet – spoiler – az Egyesült Államok sem ismer el függetlennek, Pelosi-látogatás ide vagy oda.

Ahogyan maguk a sziget lakói is meglehetősen megosztottak a kérdésben. Mármint abban nem, hogy a kommunizmus nem jó dolog, még akkor sem, ha ez már nem pont az a kommunizmus is, mint amely elől nagyapáik elmenekültek. Abban viszont igen, mi szolgálja legjobban hazájuk és persze saját érdekeiket. Ennek megfelelően alakult ki a tajvani kétpártrendszer: a Kuomintang, illetve a Demokraták (pontosabban: a Demokratikus Progresszív Párt).

Progresszív nacionalizmus, egyesüléspárti konzervativizmus

Mint azt Maráczi Tamás kolléga összefoglalta, Kína egyáltalán nem nyugodott bele a helyzetbe, és folyamatos nyomás alatt tartja a szigetet: ennek alapja az az 1992-es állítólagos Konszenzus, miszerint Kína majd egyesül, ám azt nem részletezték, melyik modell szerint. Peking értelemszerűen szeretné bekebelezni Tajvant, Tajvan – pontosabban az egy Kína elven szerveződő Kuomintang támogatói – pedig ugyanezt az egyesítést demokratikus rendszer örve alatt, a nagy Kínát visszafoglalva képzelték el. A tajvani Demokraták meg sehogy.

Abból a szempontból egészen izgalmasan alakult az elmúlt egynéhány év, hogy a Hongkonggal való bánásmód mindenkiben mély nyomot hagyott – mondja lapunknak Goró Oszkár. A Kuomintang támogatottsága erősen lecsökkent, például felesége családját is elvesztette a hagyományos nagy párt, mert úgy vélték, túlságosan is Kína befolyása alá került. A párt ezzel szemben azzal érvel, hogy ha bekövetkezik az elkerülhetetlen egyesülés – természetesen a Kína által ígért „egy ország két rendszer” jelleggel – akkor majd ők belülről demokratizálják Kínát.

Ebben azonban egyre kevésbé hisznek a tajvaniak, és éppen a hongkongi incidensek provokálták ki a Demokraták győzelmét – véli a tajvani magyar. Szerinte a volt Kuomintang-szavazók számára is a status quo fenntartása a legfontosabb, és úgy látták, ezt éppen kedvenc pártjuk – és a Kínából működtetett Facebook-oldallal rendelkező pártvezér Han Kuo-yu veszélyezteti a túlságos közeledéssel Peking felé, noha mindeddig

A korábban igen népszerűtlen Caj Jing-ven és pártja tehát ennek köszönheti 2016-os után váratlan 2020-as győzelmét – és jó progresszív módjára egyből keresztül is nyomta a melegházasság ügyét, amit egyébként nem sokkal korábban a lakosság népszavazás útján utasított el – jegyzi meg Goró. Szerinte az LMBTQ-ügy mellékszál, a társadalom többsége konzervatív, „nem célozzák meg az óvodákat ilyen mozgalmak, nem propagálják a nemátalakító műtéteket kamaszoknak, kiskorúaknak, nem írnak mesekönyveket csókolózó királyfikról és nem adnak mellé használati utasítást tanárok számára sem”.

Mindenesetre az elpártolt Kuomintang-szavazók sem lettek hirtelen progresszívek, szóval az LMBTQ-nyomulást továbbra is ellenzik, noha ez nem párosul olyan ideológiai nyomással, mint például nyugaton. És a Kína-politika tekintetében sem változott a véleményük: majd az idő mindent megold, előbb-utóbb egyesülni kell, de nem kell provokálni a szárazföldi kínaiakat, és a többi – jellemzi őket Goró.

Ötízű nyomásgyakorlás 

Van egyfajta komoly tartás is a kínaiaktól. Még az se kell, hogy az ember Tajvanon éljen: mint Goró visszaemlékezik, egy Chilében élő étteremtulajdonos kitette Hongkong zászlaját, „mire másnap megjelent többszáz kínai, és blokádot vontak az étterem köré, a tulajdonosnak pedig hetekre be kellett zárnia az egységet. Szóval ilyen befolyása van Kínának akár a saját területén kívül is” – illusztrálja a tajvani magyar fiatalember.

De fordítva is igaz: a legtöbb üzletembernek a gyárai, összeszerelő üzemei a szárazföldi Kínában vannak – például a FoxConn, amely az Apple-nek gyárt –, ezért Kuomintang-támogatók, ahogy a turizmusban vállalkozók is, akik igen megsínylették, amikor Caj 2016-os megválasztása után Kína megtiltotta a turisták utazását Tajvanra, vagyis elfogultság amúgy is van a Kuomintang felé.

A turisztikai szektort tovább tépázta a covid – a szigetet még a WHO bejelentése előtt, 2020 januárjában lezárták, mert egy tajvani orvos csoport már titokban azelőtt kiderítette, hogy a wuhani megbetegedések veszélyesek, mielőtt erről bárki tudhatott volna. A lakosság egyébként szófogadó, gyorsan elfogadták a maszkhordást vagy a mobilappos kontaktkövetést: most ebből a maszk maradt, amit fegyelmezetten hordanak.

Mindazonáltal a kínaiak „büntetésétől” a Pelosi-látogatás miatt is inkább a gazdasági vonatkozások kapcsán tartanak,

Ugyanakkor az erőszakos kínai lépések kormányképtelen helyzetbe hozzák a „egyesülés-barát” Kuomintangot, miközben a függetlenségpárti fiatalok zöme nem fogna fegyvert a hazájáért, és csak a 20-29 évesek 60 százaléka harcolna.

Ugyanakkor Pelosi felé sem osztatlan az öröm kifejezése. „nem a legszebb szavakkal illették Nancy látogatását, volt olyan komment is, hogy »go away, bitch«. Gyakorlatilag függetlenek, minek ezt veszélyeztetni?” – fejti meg Goró a Kuomintang sikerének kulcsát.

Viszonylag friss közvélemény-kutatások szerint a lakosság 59 százaléka a status quo, 23 százalékuk a függetlenség mellett áll, éppen ezért nem örült a zöm Pelosi provokatív látogatásának, ami arra késztetheti Kínát, hogy felhagyjon a lassú léptek politikájával. Mindeközben, látva az USA jelenlegi külpolitikáját, a lakosság 55%-a nem hiszi el, hogy Washington megvédené a szigetet (ez az arány 2011-ben még fordított volt, akkor még 57%-a vélte úgy, hogy a USA küldene katonákat a védelmükre).

Goró Oszkár, hét éve Tajpejben élő magyar 

Goró szerint minden azon múlik, hogy Kína eltúlozza-e a válaszlépéseket, és ezzel tovább löki ezen a döccenőn a függetlenségpártiak szekerét, vagy sem – utóbbi esetben „akkor gazdaságilag és politikailag úgy vélik, még itt Tajvanban is, hogy képes lesz bekebelezni az országot”.
 

Nyitófotó: Shutterstock