Német államfő: szégyenletes az antiszemitizmus németországi erősödése

2020. október 09. 19:04

Frank-Walter Steinmeier szerint világosabban kell kijelölni a „vörös vonalat”.

2020. október 09. 19:04
null

A német államfő pénteken Halléban a Szász-Anhalt tartományi város zsinagógája elleni fegyveres támadás első évfordulóján tartott megemlékezésen beszélt mindezekről. A hallei szélsőjobboldali merénylő gyűlölete nemcsak a zsidók ellen irányul, hanem a muszlimok, a bevándorló hátterűek, a nők és a baloldaliak ellen is – mondta a szövetségi elnök, rámutatva, hogy az elkövető eredetileg nem is zsinagóga, hanem mecset ellen tervezett merényletet.    

Gondolkodásában megmutatkozik „az antiszemitizmus, a faji gyűlölet, az iszlámellenesség, a homofóbia és az emberellenesség minden egyéb formájának logikája” – tette hozzá Frank-Walter Steinmeier. Kiemelte: az erőszaknak ágyaz meg, aki embereket megvető ellenérzéseket terjeszt, és „a +mi+ és az +ők+” csoportját felállítva megosztja a társadalmat. Ebben az ügyben az eddiginél sokkal világosabban kell kijelölni  a „vörös vonalat” – a határt – , ki kell mondani, hogy „nem tűrjük az emberellenességet ebben az országban, sem szavakban, tettekben pedig végképp nem”.

(MTI)

Fotó: Frank-Walter Steinmeier német elnök és Angela Merkel német kancellár a Németország újraegyesítésének 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteletre érkezik a potsdami Szent Péter és Pál templomba 2020. október 3-án. MTI/EPA/Pool/Andreas Gora

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skankhunt42
2020. október 25. 13:37
Gondolom a karácsonyi vásárban történt kamionozásnak is lesz évenkénti fingreszelése! Ja nem ...
rókabácsi
2020. október 10. 10:32
a szégyenletes iszlám beáramlás miatt!
bagira
2020. október 10. 04:52
Gyűlöletet okozója Merkel szítja a betolakodók betelepítéssel , hülye eszméjét eura erőlteti az antiszemitizmus, a faji gyűlölet, az iszlámellenesség süket dumával . Németek mindig faji problémával küzdöttek . Anno zsidók irtása , most a magyarok vannak útjában. Németek összeférhetetlenek Európára állandóan bajt kavarnak .
bagira
2020. október 10. 04:39
Most németek célpontja nem a zsidók hanem nemzetérzelmű magyarok. Európában keleti blokk gyenge államait vették célba. Kizsígerelik félbérrel nyugat által eldobott árukkal feltöltik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!