Így vonta hatalma alá a Demokrata Pártot Hillary Clinton

Részletes történetet közöl a Demokrata Párt 2016-os elnökválasztási kampányáról a Politico – ebből többek között kiderül, már jóval Hillary Clinton demokrata előválasztási győzelme előtt a volt külügyminiszternek állt a zászló, mivel jóval korábban „átvette a hatalmat” a Demokrata Párt fölött.

Csődközeli demokraták

A sztorit nem más, mint Donna Brazile, a Demokrata Nemzeti Tanács (DNC) korábbi feje közölte, aki 2016 júliusában vette át a pártszervezet irányítását. Brazile akkor megígérte a bukott elnökjelölt Bernie Sandersnek, felgöngyölíti, valóban tisztességes módszerrel jutott-e az elnökjelölti posztig Hillary Clinton. Brazile ezután egészen súlyos bizonyítékokat talált.

A DNC és Clinton sztorija egészen 2012-ig vezethető vissza. A szervezet előző vezetője, Debbie Wassmerman Schultz ugyanis Brazile bevallása szerint nem volt kifejezetten hatékony a pénzgyűjtésben: a 2012-es Obama-kampány komoly adósságot halmozott fel, ez pedig végigkövette az ezutáni éveket a pártban. De ahogyan Hillary kampánya lendületet vett, a demokraták anyagi gondjai is megoldódtak – mindez Hillary Clintonnak volt köszönhető, aki pénzügyi lélegeztetőgépen tartotta a DNC-t, cserébe az annak ténykedésére való befolyást várva. Debbie viszont nem volt túl jó menedzser – fejti ki Brazile – hiszen engedte a Clinton-csapat további térnyerését a pártban, nem igazán érdekelte a párt vezetése.

Hillary lélegeztetőgépen tartotta pártját

Mikor pedig Brazile felhívta a Clinton-kampány pénzügyi menedzserét, Gary Genslert, ő kerek perec elmondta:

a Demokrata Párt csődközelben van, és 2 millió dolláros adósságot halmozott fel.

Minderről Brazile nem tudott: elmondása szerint neki mindenki arról jelentett, hogy pénzügyi téren minden rendben van a pártban. Ez persze nem volt igaz – Obama összesen 24 millió dollárnyi adósságot hagyott hátra kampányából, amit nem tudott 2016-ig visszafizetni.

Hillary trükkje itt került a képbe: a Hillary for America-kampány, illetve a Hillary Győzelmi Alap (az elnökjelölt adománygyűjtő szervezete) ugyanis átvállalta a fennmaradó adósság 80 százalékát. Az előző elnök, Debbie Wasserman Schultz ezt nem látta át, ahogyan azt sem, hogy hitel felvételéhez a pártvezetés egyhangú döntése szükséges. Így Clintontól függött a párt anyagi helyzete, és az hamar a Hillary-kampány irányítása alá került.

Akadt viszont egy bökkenő: az amerikai törvények szerint egy magánszemély csak 2.700 dollárt adományozhat egyszerre egy elnökjelölt kampányának. Hillary ezért a pártot egyfajta köztes állomásként (ú.n. klíringintézetként) használta, mivel ellentétben az elnökjelölti kampányokkal, a pártoknak adományozható pénzmennyiség sokkal magasabb.

Így azok, akik már adományoztak 2.700 dollárd a Hillary-kampánynak, még mindig átutalhattak 353.400 dollárt a Hillary Győzelmi Alapnak, és további 33.400-at a DNC-nek.  

A pénzeket először az államokon belül működő pártszervezeteknek, majd onnan a Clintonék irányítása alatt álló DNC-nek utalták – ahonnan a pénz már probléma nélkül mehetett át a Clinton-kampányba.

Nyílt verseny helyett összejátszás

Vagyis magának a DNC-nek hiába kéne semlegesnek lennie az elnökjelölt-aspiránsok felé, mivel a győzelmi alapot már Clintonék irányították, a pártszervezet is az ő befolyásuk alá került. Gary Gensler erre válaszul úgy érvelt Brazilenak: „Csak így maradhatott fenn a DNC”.

Volt még valami, amire Hillary Clinton tanácsadói gondoltak: közös adománygyűjtési egyezményt kötöttek a DNC, a Hillary Győzelmi Alap és a Hillary for America-kampány között. Mindez arra volt jó, hogy Hillary egészen egyszerűen a befolyása alá vonta az egész pártszervezetet, a pénzügyeket, a stratégiát, a DNC-t pedig kötelezték, hogy a Hillary-kampánnyal kapcsolatos minden részretről konzultáljon Clintonékkal.

Ez egy szokatlan eljárás az amerikai politikában: ha ugyanis egy regnáló elnök a jelölt a következő választásra, mint Obama 2012-ben, akkor természetes, hogy átveszi az irányítást a DNC felett. Ám ha nincs ilyen, akkor nyílt és egyenlő versenynek kellene lennie a jelöltek között, mindaddig, amíg annak kiléte biztossá nem válik. Ezzel szemben esetünkben Clinton már onnantól irányította a DNC-t, mihelyst bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson – így nem csoda, hogy a tisztábban játszó Sanders nem juthatott pozícióba.