Pokoljárások – Don Winslow regényeiről

Don Winslow kultregényei az amerikai kontinens több évtizedes értelmetlen drogháborújának hiteles krónikái. Az emberi lélek legszadistább bugyrait felvillantó, maróan társadalomkritikus etűdök és nagyeposz vitriolos nyelven, szédült tempóban száguldanak az egyszerre katartikus és kiábrándító végkifejlet felé. De maradt-e még remény két gyilkosság és három csík kóla között?

Winslow epikus drogregények, szuperszonikusan pörgő drogetűdök méltán világhírű szerzője, a kortárs bűnügyi irodalom a műfajt chandleri magasságokba visszaemelő, William Irish mélységeivel borzongató újítója New York Cityben született 1953 Halloween éjszakáján. Már gyerekkorában az írásra készült, a könyvtáros anya és a haditengerészetnél dolgozó apa sztorijaiból sajátította el a történetmesélést. Tanult Afrika- és hadtörténetet, filmszínházakat vezetett, Kenyában szafarikat, a kínai Szecsuan tartományban hegyitúrákat szervezett. Első regénye a Neal Carey detektív figuráját bevezető A Cool Breeze on the Underground 1991-es megjelenése után Kaliforniában nyomozott gyújtogatási ügyekben. Az 1997-es Bobby Z halála és élete hozta meg az átütő sikert, és válhatott hivatásos íróvá. Egy út egy fejezet tempóban írta Dana Point és Los Angeles között vonatozva. Napjai szigorúan szervezettek: 5.30 és 10 között ír, 6 óra túrázás, majd megint munka. Írásfüggő, állítja magáról. Általában két könyvön dolgozik egyszerre, ha az egyikkel elakad, vált a másikra.

Öt regénye, kritikusok szerint az öt legfontosabb jelent meg magyarul (az Agave kiadónál): Bobby Z halála és élete (1997), az Oliver Stone által megfilmesített Barbár állatok (2010) és előzmény-folytatása, a 2012-es A gandzsa urai, valamint a világhírt hozó Drogháború (2005) és második része, A kartell (2015). Stilárisan és tartalmilag két csoportra oszthatók: az első három inkább a Született gyilkosok tempóját megszégyenítő akcióthriller, a másik kettő a Keresztapa epikus dimenzióit idéző 1300 oldalas regényfolyam. Dél-kaliforniai pillanatkép-füzérek, hangulatvillantások emitt, földkerekségen átívelő történelmi bűntabló amott. Drog és gyilok, mindenhol, mindenkor, minden formában és mennyiségben, á la carte. Kézenfekvő lenne, tehát elkerüli: moralizálással, szájbarágással egyikben sem pepecsel.

Savages

Etűdök

A Bobby Z halála és élete egy Pokol Angyalának torkát a börtönben elmetsző, ezért elméletileg halál fia pitiáner bűnöző, Tim Kearney gyilkos iróniájú története hangsebességgel pörög, a jelenetek annyira vizuálisak és grafikusak, mintha veszett sodrású akciófilmet néznénk, bombasztikus képsorokkal, ördögi mivoltukban is tragikomikus szereplőkkel. Hősünk szerencséjére visszautasíthatatlan ajánlattal megjelenik egy drogellenes ügynök: a legendás dealer Bobby Z bőrébe kell bújnia. Akad azonban egy bibi: Bobby Z halott. Aztán eltérő okok miatt, de mindenki üldözni kezdi: vérszomjas indiánok és egy cowboy, Pokol Angyalai, ügynökök, drogbáró, amerikai maffiózók, miközben semmi és senki nem az, aminek látszik. Kearney-nek és az igazi Bobby Z hajdani szerelme fiának menekülnie kell…

A hihetetlen ritmusérzékkel, dramaturgiával és nyelvezeten megírt történet remek „felvezetés” a két dél-kaliforniai szörfös-füves, drogszlenges felnőttmeséhez, a „széplelkeknek semmiképpen sem ajánlott” (Booklist) maró társadalomkritika Barbár állatokhoz és A gandzsa uraihoz. Finom csavar és összekötő kapocs, hogy utóbbiban az igazi Bobby Z is felbukkan.

Winslow ebben a két adrenalinbombában futtatta csúcsra prózáját. Számok árulkodnak a jelenetek tömörségéről: előbbi 242 oldalára 289, utóbbiban 345-re 308 jut. Egyből az események középpontjában, hibátlanul kidolgozott, összetett karakterek között találjuk magunkat. Párszavas leírások, egyetlen mondatokba tömörített egyidejű vágy- és rémálmok, abszurd drámákat és kocsmákat szimultán felelevenítő, a túlpörgést érzékeltetve vers, próza és színmű határait időnként tartalmilag és formailag is egybemosó lakonikus és borotvaéles párbeszédekben száguld előre a mindent feje tetejére állító váratlan, de őrülten logikus csavarokban bővelkedő sztori.

Raymond Chandler napfénytelen kaliforniai noirokat írt, Winslow regényeiben szétfőlünk a napon, mégis jobban fázunk, ahogy groteszk röhögéssel kísért pillanatképekben villantja fel a bűn öncélú szadizmusba fajuló mélységeit. Az Egyesült Államok leghosszabb és legértelmetlenebb, eleve vesztésre ítélt háborúja, a még Nixon elnöksége alatt, a lázadó 1960-as évekre befordulással reagáló korai ’70-esekben meghirdetett war on drugs közkatonáival, hadnagyaival, alsókategóriás mexikói grófocskáival ismerkedünk; nagyágyúkat és teljes történelmi képcsarnokot nem itt, hanem a Drogháborúban és A kartellben kapunk.

Ben és Chon, a két főszereplő busásan jövedelmező fűbusinesst folytat Laguna Beachen. Ben az erőszaktól viszolygó, jótékonykodó, természettudatos és túlképzett egykori Berkeley-diák, az Afganisztánt és más háborús poklokat megjárt Chon pont az ellentéte, yin és yang. „Baszd meg” – vezet be egymondatos jelenettel Winslow, majd a következőben rögtön magyarázatot ad: „újabban ez Chon filozófiája.”

Közös barátnőjük, a szépséges O (mint Ophelia) az 1990-es évek slackerének bő évtizeddel későbbi változata. Dugások és füvezések között a kaliforniai marijuánatermesztés két királya lefejezős videót kap a Baja Kartelltől: vagy együttműködnek, és rajtuk keresztül értékesítik laboratóriumi körülmények között tökélyre vitt portékájukat, vagy… A nyomaték kedvéért elrabolják O-t, atomjaira hullik az álomvilág, láncfűrészes nyakazások árnyékában tanul meg embert ölni jámbor buddhista Ben.

Hármójuk, életen és halálon túlmutató szerelmük csak a szülők hippiidőkig visszanyúló történetének ismeretében helyezhető tágabb kontextusba, nagymenő és lúzer apákon, anyákon keresztül értjük meg a korai Y gyerekek miértjeit, hogyanjait, generációs konfliktusait. Winslow ezeket a családi sagákat meséli el A gandzsa uraiban, hogy végül Ben, Chon és O az egymás iránti hűséget válassza a húsvér família helyett.

Nagyeposz

„A pokol gyönyörűen sűrített látomása” – jellemezte James Ellroy (akihez sokan hasonlítják) a hat év kutatás és írás után megjelent, valós személyekről mintázott szereplők vérgőzös haláltáncát, a kokain kolumbiai cserjéből Los Angelesben felszippantott kólacsíkokig tartó útját, értékesítését hajszálpontosan leíró Drogháborút (eredeti cím: The Power of the Dog). Valamikor az 1970-es években kezdődik, 2004-ben végződik. A Mexikóban a regény cselekményének idején „eltűnt” vagy gyilkosság áldozatává vált újságírók felsorolásával, rájuk emlékezve nyitó A kartell 2004 és 2014 között játszódik. Az első rész titokban vívott, a második a 2000-es évekre médiaszenzációvá vált háború krónikája, hagyományos gengszter-módszertan és a globális terrorizmus hadviselésének ellenpontozása, Winslow A keresztapánál cizelláltabb Keresztapa-verziója. Negyven esztendő tömény drogháború Mexikóban és Washingtonban, Guatemalában és San Diegóban, Hongkongban és a Vatikánban, New Yorkban és Barcelonában, világszínpadon. Ezek a helyszínek, „valamint lakások, házak, nyaralók, titkos találkahelyek, nyomornegyedek, dzsungelek, szerelmi fészkek, repülőterek, templomok és kiképzőtáborok. A hétköznapok színterei, ugyanis ez a háború mindenütt áldozatokat szedett. Nem kímélt sem istent, sem embert.”

Mert ebben az ostoba és megnyerhetetlen háborúban nincsenek győztesek, csak vesztesek…

A lemészárolt nagycsalád drámai képeivel, golyók lyuggatta Madonnával és halott kisdeddel nyitó első rész öt főszereplőjéből kettő, a két ősellenség egykori barát, Art Keller drogellenes ügynök és a precízen könyvelő Adán Barrera drogbáró marad a másodikra. A másik három egy kurva, egy bárgyilkos és egy főpap.

Kollégája és barátja megkínzása és meggyilkolása után Keller évtizedekig megszállottan, az idő múlásával rögeszmésen harcol a Barrera-család ellen, és közben rádöbben: CIA-től mexikói kormányig, vatikáni köröktől hongkongi üzletemberekig rengetegen érintettek. A CIA azért akadályozza meg, hogy bosszút álljon a kartellen, mert drogbárók támogatják a latin-amerikai baloldali aktivistacsoportok elleni küzdelmet, alkalomadtán teljes falvak kíméletlen lemészárlását. Plasztikus kínzás- és tömeggyilkosság-leírások, döbbenetes összeesküvések és széthulló szerelmek között botorkálva üresedik ki, veszít el családot, szerelmet, minden számára kedveset és szépet, majd vonul el hallgatag szerzetesek közé az új-mexikói sivatag közepére.

Ugyanúgy kiürül és magányossá válik, mint az addigra többszörös életfogytiglaniját töltő Adán, aki az első rész – szépséges Magdalena folyó feletti – legsokkolóbb jelenetéig „a számokban hisz, a tudományban, a fizikában. Ebben a pillanatban azonban megérti a gonosz természetét, a gonoszét, ami ha egyszer mozgásba lendült, nem lehet megállítani.”

A baljós gyereksírással nyitó A kartellben, a „drogháborúról szóló könyvek Háború és békéjében” (James Ellroy) a remeteségből visszatérő Keller a megváltásért vezekel. A börtönből megszöktetett Adán eközben már a világ leghatalmasabb drogszervezetének vezére. Új nemzedékek és technológiák nőttek fel, mindkettejüknek egy megváltozott világot kell értelmeznie és boldogulnia benne, a korábbiaknál is kegyetlenebb ellenségek, szövetségesek, ellenségből lett szövetségesek, szövetségesből lett ellenségek, Zéták, Los Negros, Narco Polo, Jesus, a Kölyök, és a többiek, a jelen és a közelmúlt legvéresebb háborúja fő- és mellékszereplőinek, epizodistáinak áttekinthetetlenül bonyolult viszonyrendszerében. Abban a viszonyrendszerben, amelyben a nagy leszámolásoknál, tobzódó erőszaknál is csontba markolóbb, hogy az idealisták igazságosabb társadalomba vetett hitükkel együtt buknak és temettetnek el.

Winslow popkulturális elemekkel, filmes idézetekkel átszőtt társadalomkritikája ezúttal is kíméletlen, bosszú és becsület, korrupció és naiv tisztaság, önfeláldozás és elszántság grandiózusan megfestett, operaszerű tömeges gyilkolászásba torkolló tablója mégis kevésbé cinikus, mint a dél-kaliforniai szörfösmesék.

Az epikus jelleg ellenére brutálisan intenzív két regény keménydrogként szaggat szívet, s tágít elmét, de borzalmakon és vezeklésen túl még az elátkozott Mexikóban bűneit bánó Kellerben is megmarad az ugyan nem az evilágba, hanem érzékelésünkön túli dimenziókban létező távoli paradicsomba, ám mégis valamibe vetett halovány remény.

Itt viszont „nincs mit tenni, mint elcsendesedni.”

„Mintha a Trónok harca a mexikói drogháborúról szólna. Nagyszabású, szövevényes, véresen kegyetlen történet arról, hogyan döntötte pusztulásba déli szomszédainkat Amerika csillapíthatatlan étvágya az illegális drogok iránt, és mocskolta be politikai és bűnügyi életünket” – összegzett a Rolling Stone kritikusa.