évente átlag 4-500 megbeszélésen, reprezentációs eseményen vett részt a brit államfő képviselőjeként.
II. Erzsébet 2022. szeptember 8-án bekövetkező halálakor a brit trón örököse ő lett – két nappal később a brit Utódlási Tanács a herceget III. Károly néven nyilvánosan is az Egyesült Királyság királyává nyilvánította. Első uralkodói beszédében az új király megemlékezett édesanyja uralkodásáról, illetve elsőszülött fiát, Vilmost walesi herceggé, vagyis utódjának nevezte ki.
A BMG Research 2018-as adatai szerint a megkérdezett britek 46 százaléka vélte úgy, hogy trónutódlás esetén Károly jobban tenné, ha automatikusan átadná a trónt Vilmos hercegnek, ugyanakkor egy 2021-es közvélemény-kutatás már azt mutatta, hogy a britek 60 százalékának pozitív véleménye van Károlyról.
Tavalyi trónra lépésekor 42 százalékos népszerűségi indexe volt, idén áprilisra ez 55 százalékra nőtt
– vagyis királyként III. Károly hozta az optimista várakozásokat, jobb királynak bizonyul, mint trónörökösnek.
III. Károlyt május 6-án, szombaton a londoni Westminster Abbey-ban koronázzák brit királlyá. Ezzel teljes közjogi minőségében az Egyesült Királyság, valamint 14 nemzetközösségi királyság – többek között Kanada, Ausztrália és Új-Zéland – uralkodója lesz, emellett a brit állami berendezkedés sajátos jellemzőjeként az anglikán egyház feje is.
Nyitókép: Károly walesi herceg egy cardiffi felvonulás megtekintésén 2022. július 5-én (forrás: Ashley Crowden / AFP / POOL)