Elszólta magát a nemzet ripacsa, Nagy Ervin borította Magyar Péter cinkelt dominóit
Nem véletlen, hogy Magyar Péter nem szereti, ha a hívei megszólalnak a sajtóban, mond ő pont éppen elég hülyeséget.
A jelenlegi városvezetés eredményeit elnézve leginkább abban bizakodhatunk, hogy a kapkodva átadott fejlesztések fontos tanulságul szolgálnak.
Diadalittas napokat élhetett át a budapesti városvezetés: a közelmúltban a főváros két ikonikus helyszíne is megújult. Így a Blaha Lujza teret és a Lánchidat is magabiztos mosollyal adhatta át Karácsony Gergely, és bár az alkotó már pihen, kérdés, a gép forog-e. És hogy be van-e fejezve mindkét nagy mű, igen, ez is kérdés.
A Blahára valóban ráfért már a ráncfelvarrás,
és lassan no-gone zónává vált. A közbiztonság és a köztisztaság riasztó hiánya tényleg megkövetelte az újraálmodást. Az új tér végül azonban olyan felemás lett. Karácsony fűt-fát ígért, ám még a sokat kárhoztatott Magyar Zene Háza is arányaiban több zöldítéssel járt, mint a Blaháé. A ritkásan elhelyezett utcabútorok funkcionalitása is kétséges, bár Bardóczi Sándor főkertész sietett megvédeni őket.
A legnagyobb attrakciót mégis a nyilvános vécé jelentette, amit szelfijével is megtisztelt a főpolgármester. Vespasianus óta tudjuk, hogy „pecunia non olet”, így fizetős lett a toalett, ám nem is emiatt került váratlan rivaldafénybe a mellékhelyiség. A kulcsfontosságú közüzemet ugyanis úgy sikerült átadni, hogy még nem vehető használatba, kvázi megelőlegezett avató zajlott. Szép szimbóluma lehetne a jelen városvezetésnek és nagyívű programjának:
A térhez képest a Lánchíd nehezebb vajúdással született meg. A lassan növekvő költségek, az elnyúló munkafolyamatok nem kecsegtettek túl sok jóval. A híd végül megújult, küllemre kifejezetten tetszetős is. Egy híd fő funkciója azonban a turisztikai vonzerőn túl a közlekedési szerep. A Lánchíd pedig szerves része volt a fővárosi autós forgalomnak, így átmeneti lezárása megnövelte a rakpart és a többi átkelő telítettségét. Az új híd viszont csak a kerékpárosok, taxisok, rolleresek és a buszok számára nyitott, személygépkocsik számára tilos az átjárás.
Az intézkedés környezet- és helykímélő jellegét egy okosan újrahasznosított marketingfogással érzékeltette a városvezetés: eszerint biciklivel és busszal sokkal takarékosabban el lehet férni rajta, mint kocsikkal. A gond csupán az, hogy a kerékpárok egy sávban csak egymás után kelhetnének át szabályosan, így a helykímélés érve máris megdőlt. Ennél messzebbre mutat a koncepció átgondolatlansága és önhatalmú bevezetése. Bár a főváros jövő nyáron szándékozik dönteni a végleges forgalomkorlátozásokról, a következő fél év egész biztosan az eddigi dugókban telik majd. A kocsik kitiltása pedig illeszkedik a karácsonyi autodaféba, amelyet a négykerekűek ellen folytat a főpolgármester. Az átgondolatlanul felfestett kerékpársávok így is élhetetlenné tették a körutakat, és ezekről az intézkedésekről nem is folyt kellő párbeszéd az érintettekkel.
Hogy ne fanyar hangulatban zárjam a sorokat: a híd és a tér sorsa is a következő hónapokban dől el, és akár bizakodhatunk is a borús várakozásokra rácáfoló használhatóságukban. Bár a városvezetés eddigi eredményeit elnézve még inkább abban bízhatunk, hogy a kapkodva átadott fejlesztések jó tanulságul szolgálnak. Akár a jelenlegi vezetők számára, akár a jövendő bölcsebb főpolgármestereinek.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán