Ej, de gyorsan telik ez a fránya nyár! Mintha csak tegnap lett volna, hogy Kálmán Olga megtalálta a legdrágább balatoni lángosozót szociáldemagóg posztolás céljából, s máris július végét tapossuk! Mert ugye évről évre két rendkívül fontos nyári makrogazdasági adat van, amelyet valóban figyelemmel kísér az ország kisebb-nagyobb része, ki-ki preferenciái és szájíze szerint, s amelyekből végtére is kialakul benne a kép, miszerint pénzügyi apokalipszis vár ránk; ez nyilván nem a GDP, az államadósság, az átlagbérek vagy a jegybanki alapkamat,
hanem a lángos ára a Balatonon, és a sör ára a Sziget Fesztiválon.
Ezek lényegében be is határolják a nyári szezont, épp ideje volt már áldozni a legszebb baloldali nyáriközepi ünnepi hagyománynak is, amely a Minek Ide Tűzijáték munkacímmel szokott futni az évszak derekán.
A baloldali hagyományok már csak ilyenek, általában a „mi ne legyen, ami tradíció” köré épülnek, és előszeretettel céloznak meg olyan ünnepeket, amelyek ténylegesen a nemzeti vagy a vallási hovatartozást jelenítik meg (múlteltörlés, rabszolgahad, ismerős). Így lesz karácsonyfamentes karácsony, körmenet- és tűzijátékmentes augusztus 20., töltött káposzta tofuból és cserebogárból, és így tovább. Mert hát takarékosság kell, ilyenkor mindig az a szempont. Ellenben a melegfelvonulás rendőri biztosítására, érzékenyítő kurzusokra, BLM-szoborra, Mandela parkra és minden egyéb kutyafülére kell a pénz, és hát az ARC kiállítás sem lehet online. Elvégre vannak közös értékeink, ezek pedig Fontos Dolgok, ellentétben a Nemzeti Csinnadrattával, ahol például a jó Homonnay szerint – Isten nyugosztalja – „szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak a pesti belvárosban egy mumifikált kezet, melyről csak annyi tudható biztosan, hogy a tulajdonosa azzal maszturbált, és a seggét törölte”.
Az augusztus 20-i tűzijáték elleni agitáció nagyjából egyidős magával a tűzijátékkal,
hiszen az 1818 óta megtartott Szent Jobb-körmeneteket 1927 óta koronázták meg ilyen látványosságokkal, a szociáldemokraták a Népszava tanúsága szerint pedig már 1931-ben és 1937-ben is drágállották, elsegélyezték és szétosztották volna azt a néhány tízezer pengőt, amibe a Szent István napi attrakciók kerültek, és amiből éppúgy legfeljebb egy falat lángos vagy egy korty sör telt volna ki minden magyarnak, ahogy a mostani 1,3 milliárdból. Persze az ellenzéki pénznem is változik, a pengő (1926-1946) után, a rendszerváltást követően már illett lélegeztetőgépben számolni (1989-2019), mostanra ez decentralizálódott, Siófokon például gyermekétkeztetésre, Ózdon előre nem látható feladatokra tették félre a tűzijátékpénzt, az utolsó huncut fillérig mind a háromszázezer forintot, remélem, a polgármester úr ennek az összegnek a birtokában most már aztán tényleg felvirágoztatja a szebb napokat látott borsodi várost.